Elájult a taxiban a nő, a légzése is leállt – mutatjuk, hogyan kezelte a helyzetet a sofőr

A taxiban ülve vesztette eszméletét egy 75 év körüli nő. Mutatjuk, mit tett a taxisofőr.

Kedden reggel utazott taxival egy 75 év körüli nő Budapesten, amikor egyszer csak eszméletét vesztette – írta meg Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. A taxisofőr szerencsére azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben az utasával.

taxi
A taxiban ülve vesztette eszméletét egy 75 év körüli nő. Fotó: Getty Images

Így kezelte a helyzetet a taxisofőr

A sofőr leintett egy éppen arra haladó rendőrautót, majd a rendőrökkel közösen kiemelte a beteget az autóból, hogy meg tudják vizsgálni. Az eszméletlen nőhöz azonnal mentőt hívtak, hiszen addigra már a légzése is leállt.

Felváltva küzdöttek a nő életéért

A rendőrök és a taxisofőr azonnal megkezdték az idős hölgy újraélesztését, egymást váltva küzdöttek a nő életéért. Néhány perc múlva a riasztott mentőegység is kiért a helyszínre, így ők folytatták az életmentést. „A taxisofőr és a rendőrök gyors reakciójának és az időben érkezett segítségnek köszönhetően a nő keringése körülbelül negyed óra után visszatért, így végül stabil állapotban szállíthatta kórházba az esetkocsi egysége” – írták a mentők.

A bejegyzéshez egyébként rövid idő alatt több tucatnyi hozzászólás érkezett. „Tiszta szívből gratulálok a taxisnak, rendőrünknek és természetesen a mentősöknek, hogy sikerült megmenteni a 75 éves hölgyet! Én is annyi vagyok! Egerben is nagyon rendesek a taxisok is!” – írta az egyik kommentelő. Egy másik Facebookozó pedig azt írta, nagyon örül, hogy jó vége lett a történetnek, és gyors gyógyulást kívánt a betegnek. „Köszönet a segítőnek! A hősök köztünk élnek!” – tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!