Tünetmentes lehet a súlyos gondot okozó fertőzés

A bakteriális eredetű hüvelyfertőzés felismerése a laikusok számára nem mindig egyértelmű: van, amikor erőteljes panaszokkal jár, máskor pedig tünetszegény, és csak a kialakuló szövődmények utalnak a korábbi jelenlétére.

A bakteriális vaginózis a 15 és 44 év közötti korban lévő nőket érintő leggyakoribb nőgyógyászati probléma, amelyet a hüvelyflóra baktérium-összetételének megváltozása idéz elő. Akkor alakul ki, amikor a hüvelyflóra egészségéért felelős Lactobacillusok helyét az itt kórokozónak számító bélbaktériumok foglalják el. A betegséghez nem feltétlenül társulnak tipikus gyulladásos tünetek, ezért gyakran előfordul, hogy az érintett egyáltalán nem tud róla, ám ennek az ellenkezője ugyanígy jellemző lehet. Ekkor bő, kellemetlen, halszagra emlékeztető hüvelyfolyás jelentkezhet. Társulhat hozzá gombás fertőzés, amelynek jellegzetessége a szeméremtájéki duzzanat, kipirosodás, hüvelyszárazság, hámsérülések, valamint együttlét vagy vizelés közben érzett fájdalom.

A HÜVELY PH-ÉRTÉKÉNEK FENNTARTÁSÁRA FOKOZOTTAN FIGYELNI KELL. FOTÓ: GETTY IMAGES
A HÜVELY PH-ÉRTÉKÉNEK FENNTARTÁSÁRA FOKOZOTTAN FIGYELNI KELL. FOTÓ: GETTY IMAGES

Súlyos szövődményekkel járhat

A krónikusan, de tünetmentesen – vagy csak enyhe hüvelyfolyással – jelentkező bakteriális vaginózis sokszor hosszú távon nagyobb veszélyekkel járhat, hiszen ilyenkor véletlen derül rá fény, ezért hosszabb ideig is fennállhat. Előfordul, hogy a kezeletlen kórkép kismedencei, illetve húgyúti gyulladást idéz elő, de a felszálló fertőzés akár a méhet is érintheti. Hegesedések vagy összenövések is kialakulhatnak, amelyek meddőséget okozhatnak. Amennyiben a terhesség mégis létrejön – vagy a fertőzés a várandósság során alakul ki –, nagymértékben megnő a koraszülés vagy a szülés utáni fertőzések megjelenésének az esélye.

Könnyen kialakulhat

A bakteriális vaginózis kezelését nem szabad elbagatellizálni: minden életkorban törekedni kell a megelőzésre vagy a mielőbbi gyógyulásra. Érdemes fokozottan figyelni például az intim higiéniára, a megfelelő – nem túl ritka, de nem is túl gyakori – mosakodásra, a kényelmes, jól szellőző anyagból készült alsóruhák viselésére. A fertőzés kialakulását elősegítheti az antibiotikumos kezelés, az immunrendszer általános gyengülése, bizonyos betegségek – például diabétesz –, az elhízás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a méhen belüli fogamzásgátlók használata, a szőrtelenítés, a gyakori nemi élet és a sűrű partnercsere is.

Kezelés és hüvelyflóra-visszaállítás

Előfordul azonban, hogy minden óvintézkedés ellenére kialakul a fertőzés. Ebben az esetben fontos minél előbb rendezni a hüvelyi pH-t. Bizonyos esetekben ehhez az is elegendő, ha elősegítjük a hüvelyflóra védelmét biztosító Lactobacillusok szaporodását a gyógyszertárakban vény nélkül is kapható készítmények segítségével. Ha a panaszok ezt követően sem múlnak el, ajánlott orvoshoz fordulni, aki indokolt esetben helyi vagy szájon át szedhető antibiotikumos kezelést javasolhat. Fontos, hogy a terápiát mindig az előírt módon és ideig kell folytatni, ugyanis idő előtti felfüggesztése a tünetek kiújulásához vezethet.

Bizonyos betegségek gyógyulását különösen megnehezítheti, ha a pár tagjai egymással pingpongozva, oda-vissza adogatják egymásnak a kórokozókat. Előfordulhat ez a hüvelygomba vagy a bakteriális vaginózis esetén is?

Tejsav és prebiotikumok

Az orvos által javasolt antibiotikumos kezelést követően szükség van a hüvelyflóra mielőbbi helyreállítására. Ehhez olyan speciális, tejsavtartalmú készítmények használata javasolt, amelyek segítik a hüvely pH-értékének mielőbbi visszaállítását, és természetes módon gátolják a fertőzéseket okozó mikroorganizmusok újbóli elszaporodását. A prebiotikus összetevővel is rendelkező készítmények használata szintén előnyös lehet, hiszen táplálják az egyénre jellemző baktériumflórát, és így nincs szükség arra, hogy élő, idegen eredetű Lactobacillusokat (probiotikumok) juttassunk a hüvelyünkbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +17 °C

Általában derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csupán délnyugaton lehet időnként több a felhő. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél nagy területen lesz élénk, a Tiszántúlon helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között valószínű, a délkeleti határnál lesz a legmelegebb. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Ma átmenetileg frontmentes idő várható, holnap ugyanakkor érkezik az újabb front az előrejelzés szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra