Merevedési zavar: betegségek tünete is lehet

Stressz és önbizalomhiány is okozhatja, de sok esetben betegség figyelmeztető jele lehet.

A merevedési zavar, vagyis az erektilis diszfunkció olyan probléma, amit sok férfi kínosnak, szégyellnivalónak érez és ezért nem is fordul vele orvoshoz. Holott dr. Rákász István, az Urológiai Központ szakorvosa szerint nem csak azért érdemes felkeresni a szakembert, mert segíthet kaphat a páciens, de azért is, mert a kivizsgálások során kiderülhet, hogy a merevedési zavar „csak” tünete egy háttérben álló betegségnek.

Merevedési zavarról akkor lehet beszélni, ha az erekció nem jön létre vagy nem tart ki a szexuális aktivitás ideje alatt. Ez bármelyik egészséges férfival előfordulhat, hiszen akár egy stresszes, fárasztó nap is állhat a jelenség mögött, illetve nem ritkán pszichés probléma vezet a testi tünethez. "A férfi szexuális izgalom kialakulása mögött összetett folyamatok zajlanak, amelyben szerepe van az agynak, a hormonoknak, az idegeknek, az izmoknak, az ereknek, és persze az érzelmeknek is. A merevedési zavar mögött bármelyik „összetevő” problémája állhat, amelyet aztán a stressz és a mentális problémák jelentősen súlyosbíthatnak is" – hangsúlyozza Rákász doktor. Az sem ritka jelenség, hogy a fizikai és a mentális, pszichés tényezők összeadódnak. Például egy kisebb fizikai probléma miatt lassabbá válik a szexuális válaszkészség, ami miatt az illető aggódni kezd. Ez elvezet aztán a szorongáshoz, ami stabilizálja a merevedési zavar meglétét. Ezen túl annak is mindig utána kell járni a kivizsgáláson, lehetséges-e, hogy bizonyos betegség, állapot okozza ezt a tünetet. Hiszen, ha ez a helyzet, az alapbetegség kezelésével akár az erektilis diszfunkció is megszűnhet.

pár, merevedési zavar
Stressz és önbizalomhiány is okozhatja a merevedési zavart. Fotó: Getty Images

Milyen betegségek tünete lehet a merevedési zavar?

A merevedési zavar kivizsgálása során, akár már a kikérdezésnél kiderülhet, hogy a páciensnek valamilyen alapbetegsége van, de ha az urológusban felmerül a gyanú, akár más szakorvosi vizsgálatot is ajánlhat a pontos diagnosztizálás végett. Leggyakrabban az alábbi betegségek és állapotok tünete lehet az erektilis diszfunkció:

  • szívbetegségek,
  • érszűkület,
  • magas koleszterinszint,
  • magas vérnyomás,
  • cukorbetegség,
  • elhízás,
  • metabolikus szindróma (a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a magas vércukorszint és a magas testzsírszázalék együttese),
  • alvászavarok,
  • bizonyos vényköteles gyógyszerek mellékhatása,
  • dohányzás, alkohol, droghasználat,
  • Parkinson-kór, - sclerosis multiplex,
  • alacsony tesztoszteronszint,
  • medencét vagy gerincvelőt érintő sérülések, műtétek,
  • prosztata megnagyobbodás vagy prosztatarák kezelésének mellékhatása,
  • ritkább betegségek. (Ilyen lehet például a Peyronie-kór, azaz a pénisz görbülete, amit a hímvessző kötőszövetének megvastagodása okoz. A pénisz burka, rostos tokja hegesedni kezd, emiatt eltorzul, elferdül. Eleinte csak merevedéskor vehető észre, amikor azonban súlyosodik a betegség, a hímvessző súlyosan deformálódik, a páciens képtelenné válik a nemi aktusra.)

Ezért ajánlott urológusra bízni a kezelést

"Mint látható, a merevedési zavar oka minden esetben más és más lehet. Már csak ezért sem érdemes „megoldásként” az internetről rendelni mindenféle, gyakran ellenőrizetlen készítményt, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az éppen ott és úgy kezeli a kiindulási okot, amire és ahol szükség lenne" – hangsúlyozza dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa. A merevedési zavar kezelésére ugyanis számtalan lehetőség létezik, többek közt az alapproblémát rendező gyógyszeres kezelés, az életmódváltás, a vérnyomás beállítása, a hormonpótlás, a vákuum pumpa készülék. A legfontosabb üzenet tehát, hogy nem kell szégyenkezni, sem félni a kivizsgálástól, mert egyrészt gyakori problémáról van szó, másrészt sokkal biztonságosabb és hatékonyabb lehet a kezelés, ha orvosi kivizsgálás után történik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!