Kiderült, rosszul szedtük a vérnyomáscsökkentőt

Eddig azt javasolták, hogy a vérnyomáscsökkentő tablettákat a betegek az esti időszakban szedjék be, egy új kutatás azonban átírhatja ezt a gyakorlatot.

Magyarországon évente a becslések szerint nagyjából ötezer ember hal meg magas vérnyomás következtében. A népesség mintegy 15 százalékának van tartósan magas vérnyomása, ám feltehetően ennél sokkal szélesebb kört érint, sokan ugyanis nem is tudnak az érintettségükről. Nem meglepő tehát, hogy a vérnyomáscsökkentők a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak, melyeket a korábbi ajánlások szerint a betegek az esti órákban vették be. Egy új kutatás azonban, amit a hvg.hu is leszemlézett, felülírhatja ezt a szokást.

Közismert tévhit dőlt meg a vérnyomáscsökkentőkről

Több korábbi tanulmány is foglalkozott azzal, hogy bizonyos készítmények hatékonyságát milyen mértékben befolyásolhatja az, hogy mikor szedik azt be. Egy néhány éve végzett kísérlet például arra a következtetésre jutott, hogy a vérnyomás optimalizálására szolgáló tabletták jobban védenek a szívroham és agyvérzés ellen, ha lefekvés előtt, nem pedig reggel veszik be őket. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a test biológiai órája, illetve természetes 24 órás ritmusa megváltoztatja a szervezet válaszát a gyógyszerre.

vérnyomás, vérnyomáscsökkentők
Mégsem este kell bevenni ezeket a gyógyszereket? Fotó: Getty Images

A Lancet folyóiratban elsőként publikált tanulmányt több angol egyetem közös kutatócsoportja készítette. Összesen 21 ezernél is több, magas vérnyomásban szenvedő, 18 év feletti beteget vontak be, az egészségi állapotukat öt éven keresztül kísérték figyelemmel a szakemberek. Minden résztvevő naponta legalább egy vérnyomáscsökkentő gyógyszert szedett.

A csoport egyik felének a reggeli órákban, 6 és 10 óra között, a többieknek pedig este 8 és éjfél között kellett bevenniük az orvosságot. Az említett öt év alatt figyelték a szívinfarktuson, stroke-on és más, a magas vérnyomáshoz is kapcsolható keringési betegségben szenvedők számát. Ők azonban – a korábbi tanulmányoktól eltérően – nem találtak szignifikáns különbséget a két csoport között: 362 beteg (3,4 százalék) volt a reggeli és 390 (3,7 százalék) az esti csoportban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.