Bevásárlókocsi szűrte ki a szívbetegeket Angliában

A szupermarketek bevásárlókocsijai szívproblémát tártak fel a vásárlóknál Liverpoolban. Eddig 39 ember életét sikerült így megmenteni.

A speciális érzékelővel ellátott bevásárlókocsik segíthetnek felismerni egy rejtett szívritmuszavart, amely növeli a stroke kockázatát – derült ki egy kutatásból. A helyi üzleteket olyan bevásárlókocsikkal szerelték fel, amelyek fogantyúja vásárlás közben vizsgálja a vásárlók markolatpulzusát a szabálytalanságok kimutatására. Több mint kétezer vásárló használta ezeket – számol be a kutatásról a BBC. A vizsgálat két hónapja alatt 39 embernél állapították meg, hogy pitvarfibrillációban (AF) szenvednek, őket szívgyógyászhoz irányították tanácsadásra. A vizsgálat eredményeit az Európai Kardiológiai Társaság konferenciáján, Edinburghban mutatták be.

AF, pitvarfibrilláció, bevásárlókocsi, Liverpool, kutatás, felmérés
A bevásárlókocsi fogantyújába szerelték az érzékelőt. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Tömegeket lehetne így megmenteni

A felmérés rávilágít, hogy az egészségügyi ellenőrzéseket a mindennapi rutinok megzavarása nélkül tömegek számára is elérhetővé lehet tenni – mondta el a kutatás vezetője, Ian Jones. A Liverpool John Moores Egyetem munkatársa hozzátette: az általuk megkeresett vásárlók közel kétharmada szívesen használta a bevásárlókocsit, és azok túlnyomó többsége, akik elutasították, inkább sietett, minthogy óvakodott volna az ellenőrzéstől. Ez azt mutatja, hogy a koncepció a legtöbb ember számára elfogadható, és érdemes egy szélesebb körű vizsgálat keretében is kipróbálni – fogalmazott a szakember.

Pitvarfibrillációról, vagy AF-ről akkor beszélünk, ha a szív szabálytalanul vagy kaotikusan ver, így a szívizom nem tud megfelelően ellazulni az összehúzódások között. Az AF-ben szenvedő emberek szabálytalan és gyors pulzust, vagy szívdobogást észlelhetnek, ám előfordulhat, hogy nem jelzi tünet a betegséget. Az AF – amely világszerte 40 millió embert érint – növelheti a vérrögök kialakulásának kockázatát a szívben, ami stroke-hoz vezethet.

A pitvarfibrilláció a nem kamrai eredetű, gyors szívveréssel járó szívritmuszavarok leggyakoribb formája. A felnőtt lakosság 0,4-0,5 százalékát érinti, de előfordulási valószínűsége a kor előrehaladtával emelkedik. Így például 70 év fölött minden tizedik embernél előfordul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!