Elképesztő műtét: ez volt az első ilyen beavatkozás

A virtuális valóság (VR) segítségével, a londoni Great Ormond Street kórház irányításával választottak szét egy hároméves sziámi ikerpárt Rio de Janeiróban. Az operációt vezető sebész szerint a műtét legalább akkora teljesítmény, mintha „az ember a Marson járna”.

Bernardo és Arthur Limát negyedik születésnapjukhoz közeledve, két és fél éven át tartó orvosi vizsgálat és hét műtét után választották szét. Az utolsó, 27 órás műtét után négy nappal találkozott ismét a két testvér, és egymás kezét fogva, egészségesen pihentek – számolt be róla a BBC hírportálja . A brazil ikerpár azon ritka sziámi ikrek – az úgynevezett craniopagus ikerpárok – közé tartoznak, akiknek nem csupán testrészeik, hanem az agyuk is összenőtt.

Noor ul Owase Jeelani kasmíri-brit sebész, aki virtuális valóság révén, fejhallgatóval és szemüveggel a fején vezette a Rio de Janeiró-i műtétet, űrkorszakinak nevezte az operációt. A beavatkozás – amelyben összesen csaknem százan vettek részt – az egyik legbonyolultabb szétválasztási eljárások közé tartozik, ez volt ugyanis az első olyan beavatkozás, amelyet két ország orvosai a VR segítségével hajtottak végre. Jeelani a PA hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a 27 órás műtét alatt csupán négy, tizenöt perces szünetet tartott, amikor evett és ivott valamennyit. A sebész szerint „csodálatos volt látni a család mérhetetlen boldogságát” a műtét után.

A VR-eljárást Jeelani bámulatosnak nevezte. „Hatalmas dolog látni a test anatómiáját, és végrehajtani a műtétet még azelőtt, hogy veszélynek tennénk ki a gyerekeket” – mondta, hozzátéve: „képzelhetik, milyen megnyugtató ez a sebészek számára.” A sebészorvos elárulta, hogy az ikrek szétválasztására tett korábbi kísérletek miatt meglehetősen nyugtalan volt a kockázatos eljárás miatt. Az ikrekkel foglalkozó orvosi csapat CT- és MRI-felvételek alapján hónapokon keresztül gyakorolt az operációra készülve. Jeelani doktor beszámolója szerint a beavatkozás után az ikerpár mindkét tagjának magas vérnyomása és pulzusa volt, egészen addig, amíg négy nap elteltével ismét együtt nem lehettek.

„Az ikrek szülei két és fél éve jöttek Rióba és kérték a segítségünket, azóta már ők is a kórházi családunk részévé váltak. Örülünk, hogy ilyen jól sikerült a műtét” – nyilatkozott Gabriel Mudarrej, aki Jeelani segítségére volt az operáció alatt, és aki a műtétet végző kórház gyermeksebészetének vezetője.

Bernardo és Arthur a legidősebb craniopagus ikerpár, akiket sikeresen szét tudtak választani. A Jeelani által alapított Gemini Untwined  alapítvány immár a hatodik alkalommal segítette elő sziámi ikrek szétválasztását. Az alapítvány szerint – amelynek segítségével Jeelani már pakisztáni, szudáni, izraeli és török sziámi ikreket is sikeresen szétválasztott – 60 ezer születésből egyszer jönnek világra sziámi ikrek, és csupán öt százalékuk olyan, akiknek az agyuk nőtt össze.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra