Varrógépek alkalmazása a sebészetben

A sebészet hőskorában, a rendes érzéstelenítés hiánya miatt, a "műtétre" kerültek többségét a műtét okozta sokk miatt vesztették el. Ezért a sebészek erejükön felül igyekeztek a műtét idejét lerövidíteni.

Ehhez rendkívüli technikai felkészültség, szinte zsonglőrmutatvány volt szükséges.

Napóleon orvosa, Ambroise Parré 3 perc alatt amputált lábat, hogy egyéb rekordokról ne is beszéljünk. Ma, amikor a modern érzéstelenítés, altatás előnyeit élvezzük, mi, sebészek kicsit ellustultunk. A műtét időtartama csak bizonyos laza kereteken belül lényeges szempont. Mégis valahol a betegnek és főleg az idős betegnek nem közömbös, hogy hány órás a műtét, mennyi ideig van a műtőasztalon. A műtét időtartamának megrövidítésére, a biztonság fokozására használja a modern sebészet a varrógépeket.

Mint a legtöbb múlt századi technikai újításnál itt is megtaláljuk a magyar vonatkozásokat. Hültl Hümér professzor a század elején készített varrógépet a gyomor csonkolásához. Petz Aladár, győri sebész tökéletesítette a gépet 1921-ben. Ez a gép pályám elején, tehát 1971-ben még használatos volt, tehát 50 évig nem akadt jobb. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy ezekben az időkben már rendelkezésre álltak bizonyos szovjet fejlesztésű gépek, amelyek már a mai modern varrógépek felé mutattak irányt.

A szövetvarró, tehát a sebészetben használatos gépek lényegében a mindenki által ismert papírkapcsolók, más néven tűzőgépek elvén működnek. Tehát egy U alakú kapocsból B-t formáznak. A varrógépekben több, egymás mellé helyezett kapcsot zárunk, és érünk el vele tökéletes zárást két szöveti lemez között. Ehhez járul az az előny, hogy a kapcsokat két sorba lehet rakni, és esetenként, ha szükséges, a gép még azt is tudja, hogy a két kapocssor között kettévágja a felszíneket.

A mérnökök leleménye folytán ma a legkülönbözőbb méretű, vonalas vagy kör alakú varratot biztosító, és különböző célokat szolgáló gépek állnak sebészeinek rendelkezésére. Az egyes sebészeti szakmák szerint csoportosíthatjuk működésüket.

A hasi sebészek sokféle varrógépet használnak a különféle területeken. Az ún. vonalas vagy egyenes gépet használják két fertőző anyagot tartalmazó cső biztonságos csonkolására. Ilyenkor a géppel zárjuk a beleket, a gyomrot, anélkül, hogy megnyitnánk az esetenként székletet tartalmazó belsejüket.

Bonyolultabb gép, de rendkívül hasznos a kör alakú varratvonalat biztosító varróalkalmatosság, amellyel nagyon szabályos és biztonságos egyesítés végezhető két bélszakasz között. A kapcsok berakása után egy kör alakú kés biztosítja a kellő tágasságú átjárást. A nyelőcső, a vastagbél, a végbél sebészetében igen jó ez a gép. Nagyon fontos előnye, hogy a végbéldaganatoknál sok esetben megtartható a végbél záróizomzata, ezáltal a beteg rendkívüli, jó életminőséget nyerhet. A sebészet és videotechnika fejlődése lehetővé tette a minimálisan "támadó" sebészet általánossá válását. Az úgynevezett hastükrözős (laparoscopos) sebészetről van szó. Ez a technika igényelte, hogy kis nyíláson át bevezethető varrógépeket fejlesszenek ki, amelyekkel elvarrhatók és átvághatók az erek, az epevezeték.

A mellkassebészetben is rendkívül elterjedten használják a varrógépeket. Alkalmasak a tüdő csonkolására, a hörgők ellátására, az erek varrására. Adott esetben az itt használatos gépek feje forgatható, alkalmazkodva az anatómiai adottságokhoz. A kis nyílásokon át is bevezethető gépek itt is alkalmazhatók, talán nagyobb gyakorisággal mint a hasban.

Összefoglalva a gépek előnyeit, a következőket mondhatjuk:

  • minimális a szöveti károsodás,
  • jó marad a szövetek vérellátása,
  • körvarrógép esetén megfelelő átmérőjű marad az átjárható cső,
  • a gépi varratsor tökéletes víz- és légzárást ad,
  • kellő távolság biztosítható a kóros szövetektől.

Végezetül a varrógépek nem pótolják a hagyományos kézi varratok szükségességét. Aki nem sajátítja el a kézi ellátás technikáját, az a varrógépeket sem tudja használni, és csak árt betegének.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Túlsúly elleni kampány és fiatalkori mentális zavarok - bemutatták a Richter Anna Díjas pályázatokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +24 °C
Minimum: +13 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, a frontális csapadékzóna a Tiszántúlt is eléri - sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Az éjszaka második felében nyugat felől egyre többfelé szűnik a tartós csapadék, csökkenni kezd a felhőzet, hajnalban már inkább csak a keleti tájakon eshet. A többnyire északnyugati, nyugati szél nagy területen lesz élénk, néhol erős lökésekre is számítani lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 között várható. A viharos időjárás egyik kiváltója az Európát is elérő Kirk hurrikán, ami miatt napközben kettős fronthatás is okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra