„Úgy zsibbadt a szám, hogy nem tudtam beszélni” – így hat a migrén a mindennapokra

Akik még nem tapasztalták, hajlamosak a migrént az asztal alá söpörni, mondván: mindenkinek fáj néha a feje. Ez azonban egy puszta fejfájásnál jóval komolyabb, összetettebb állapot, ami az érintetteket a mindennapi tevékenységeinkben is akadályozhatja.

Két napja szenvedek: majd széthasad a fejem és sokszor hányok, alig élek. Szegény párom intézte a gyerekeket és minden mást, de holnapra jobb lesz és talán már dolgozni is mehetek

– írja egy érintett a neten.

fejfájás, migrén
Nem pusztán fejfájás, a migrén ennél jóval gyötrőbb állapot lehet. Fotó: Getty Images

Baljós előjelek

Bár a migrénes roham váratlanul jelentkezik, vannak előzetes tünetei, így az esetek többségében akár néhány órával a migrén kitörése előtt fel lehet készülni a fájdalomra. Ez a figyelmeztető szakasz néhány órával, de akár pár nappal a roham előtt is jelentkezhet. Ezalatt hangulatváltozást, nyugtalanságot vagy letargiát, ásítozást, depressziós tüneteket vagy épp izgatottságot, étvágytalanságot, illetve erős szomjúságot tapasztalhatnak a migrénesek.

Az érintettek egy részénél ezt az aura fázisa követi, amely 5-től 60 percig tarthat. Az aura jelensége (melyről az érintettek körülbelül ötöde számol be) közvetlenül a heves fejfájás előtt jelentkezik: a látást ilyenkor csillámló karikák zavarhatják, de előfordulhat látótér-kiesés; illetve homályos, beszűkült, akár csőszerű látás is. Mindezt akár féloldali végtaggyengeség, zsibbadás, beszédzavar és szédülés is tetézheti. Ezek a tünetek körülbelül 10-20 percig állnak fenn, és a heves fejfájás kialakulásakor már nem észlelhetők.

Gyötrő tünetek

Magának a migrénes rohamnak leggyakoribb tünete a lüktető, esetleg féloldali, erős, 4-72 órán át tartó fejfájás, fény- és hangérzékenység, hányinger, hányás, letargia, beszédképtelenség és végtagtagzsibbadás. Általános, hogy ilyenkor a migrénes ember sápadt, kerüli a hangos és fényes helyeket, émelyeg. Az érintettek jellemzően nem akarnak mást, mint egy sötét szobában lefeküdni, főleg mert fizikai terhelésre a tünetek fokozódnak.

A rohamok gyakorisága nagyon változó: van, akinél csak félévente ismétlődik, míg másoknál sűrűbben. Nagy átlagban a migréneseknél havonta kétszer-háromszor is jelentkeznek az akár két-három napig eltartó erős tünetek. A tünetegyüttes nagyjából minden tizedik embert érinti kisebb-nagyobb mértékben, nők körében gyakoribb.

A migrén és a hétköznapok

Azok a nők, akik gyakran szenvednek migrénes fejfájásoktól, sokkal inkább érzik magukat lehangoltnak, fáradtnak a hétköznapokban. A migrénesek 37 százaléka évente több mint 5 napot hiányzik a munkahelyéről (iskolából) az állapota miatt. A betegség által érintettek fele nem éjszakázhat, 40 százalékuk nem ihat alkoholt. 58 százalékuk esetében tüneteik a szexuális életet is hátrányosan érintik. Ráadásul a felépülés szakasza akár napokig is eltarthat, ezalatt az érintettek másnaposság érzésről számolnak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!