Orvosmeteo: ma hózápor is lehet, az idegrendszerünket pedig kettős front tépázza

Kedden nem sok változás várható az időjárásban, a frontokra érzékenyeknek azonban ez a nap is megterhelő lehet.

Kedden a Dunántúl keleti részén és az Alföldön is erőteljes felhőképződésre lehet számítani. Elszórtan kisebb eső, zápor, néhol esetleg hózápor kialakulhat. Délutántól azonban északnyugat felől már szakadozni kezd a felhőzet, így a csapadékhajlam is csökken.

Ma kettős front tépázza az idegrendszert. Fotó: Getty Images
Ma kettős front tépázza az idegrendszert. Fotó: Getty Images

Sokfelé várható az északi, északnyugati szél megélénkülése, helyenként erős széllökések is előfordulhatnak. A legenyhébb délutáni órákban 7 és 13 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Késő estére pedig -1 és +6 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem várható. Így tehát jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés.

-10,1 fokot is mértek már ezen a napon

Az április 8-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -10,1 Celsius-fokot 2002-ben jegyezték fel Zabar településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1939-ben mért eredmény tartja, amikor 30,2 fokot mutattak a hőmérők Szegeden.

Kettős front tépázza az idegrendszert

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma kettős fronthatás érvényesül. Ugyanis egy gyenge front érkezik, amely a térségünkben meg is szűnik majd. Jelentősebb időjárás-változást a front nem okoz, az idegrendszert azonban megviselheti. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A csúcsérték általában 8 és 12 fok között valószínű, az ukrán határ közelében már délelőtt beállhat a maximum. Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!