Rendhagyó kórházi gyermeknap

Hatalmas csomagokkal érkeztek a Madarász utcai kórházba Gyermekrák Alapítvány munkatársai csütörtök délelőtt. A Heim Pál Gyermekkórház részeként működő 15 ágyas hematológiai osztály betegei impozáns ajándékcsomagot kaptak, amelyben könyvek, játékok és több kilónyi gyümölcs volt, csomagonként több mint 10 ezer forint értékben.

"Olyan sok epret, szőlőt, ananászt, barackot, banánt, narancsot kaptunk, hogy az ügyfélfogadásunk két napján az irodánkba érkezőket is megpakolt szatyorral a kezükben engedtük haza" - mondta Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke. Az irodába érkező családok könyvekből, játékokból is választhattak.

A friss gyümölcsökből még a Heim Pál Gyermekkórház konyhájára is jutott, akárcsak a csokoládéadományból. Ezeket is szétosztották a Madarász utcai Kórházban, illetve az alapítvány székhelyére érkező gyermekek között.

A Heim Pál Gyermekkórház gyermeknapi ünnepségét idén szintén támogatta az alapítvány, ahol Fábián Éva, a Neoton Família volt énekesnője adott műsort a kórház udvarán. Az intézmény már több mint 207 millió forint értékben kapott az alapítványtól modern orvostechnikai eszközöket, műszereket, a Madarász utcai Kórház hematológiai osztálya pedig egy speciális ajtót.

A Gyermekrák Alapítvány Kiemelkedően Közhasznú Szervezet, jelenleg is 662 rákos beteg gyermeket nevelő családnak nyújt havi ötezer forint készpénztámogatást, illetve orvosi tanácsadás keretében térítésmentesen biztosít a szupportív (kiegészítő) terápiához nélkülözhetetlen gyógyszereket, vitaminokat, étrend-kiegészítőket, havi 25-50 ezer forint értékben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra