Ők az év egészségügyi szakdolgozói

Összesen 86 egészségügyi szakdolgozó munkáját ismerte el az idei Astellas-díj.

A négy legnagyobb, egészségügyi szakdolgozó képzésben érintett hazai egyetem, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar által felajánlott szakmai különdíjak idén is rangos lehetőséget biztosítottak.

A szakmai értékelés során a bírálók - a jelöltek korábbi életútját, szakmai, tudományos és oktatói tevékenységét vizsgálva - elsősorban a 2013-as esztendőben tanúsított teljesítményekre fókuszáltak. A zsűrizés során kiemelt figyelmet és elismerést kapott a jelöltek szakmai feladatokon felüli, például az egészségnevelés, vagy a prevenció területén végzett munkája is. Az értékelés végeztével, egyhangú döntést követően az Astellas-díj végül három egyéni és három csoportos kategóriában talált gazdára.

Az egyéni jelöltek közül Sasváriné Bojtor Anna, a pécsi NŐVÉR-MED Egészségügyi Szolgáltató Kft. szolgálatvezetője az alapellátás, Bernáth-Lukács Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológiai asszisztense a járóbeteg-ellátás, Ungi Lászlóné, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika intézetvezető főnővére pedig a fekvőbeteg-ellátás kategóriában került az első helyre. Az Astellas-díj odaítélésére a felterjesztett csoportok esetében szintén három szakterületen került sor: a járóbeteg-ellátás első helyezettje az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény Laboratóriumának csapata lett, fekvőbeteg-ellátásban a Bethesda Gyermekkórház Neurológiai Osztályának munkatársai, helyszíni sürgősségi ellátás kategóriában pedig a Szentgotthárdi Mentőállomás bajtársai került az élre, így a díjat a közelgő átadási ceremónián ők vehetik majd át.

Kiosztották az Astellas-díjat

A zsűri az értékelés során további díjak és kitüntetések odaítéléséről is döntött. A szakdolgozói utánpótlás oktatásában és a jövő szakdolgozói generációinak felkészítésében kifejtett kiemelkedő teljesítmények elismerésére a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar 2011-ben hagyományteremtő jelleggel különdíjat alapított. Az egyetemi területi gyakorlatvezetői különdíjban 2014-ben az egészségügyi szakdolgozók, a gyakorlatos hallgatók, valamint az orvostanhallgatók elméleti oktatása és gyakorlati felkészítése terén kifejtett erőfeszítéseinek méltó elismeréseképpen Dr. Pápai Tibor, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának vezető ápolója részesült.

A kiemelkedően sok és értékes felterjesztés bírálatát követően a zsűri a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által felajánlott idei szakmai különdíjak odaítéléséről is döntött. Egyéni kategóriában Medgyesi Anna, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika Intenzív Osztály ápolónője, csoportos kategóriában pedig az Országos Onkológiai Intézet Fej- Nyakdaganatok Multidiszciplináris Centrum szakdolgozói munkaközössége érdemelte ki az elismerést.

A Magyar Kórházszövetség támogatását is élvező 2014-es szakdolgozói pályázaton - a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan - a járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények szakmai vezetői, valamint az alapellátási szakterületen tevékenykedő orvosok jelölhettek. A nagyközönség a jelölt csoportok értékelésében a 21 napos betegelégedettségi felmérés során kapcsolódott be, amikor közel 12 ezer beteg mondhatta el véleményét a felterjesztett csoportok munkájával kapcsolatban.

Az Astellas-díj - Az év egészségügyi szakdolgozója 2014 pályázaton összesen 86 szakdolgozó került a díjjal elismertek közé.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: -1 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Nyugat felől átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de a ország északkeleti részén továbbra is várható havazás, hószállingózás. Az Alföldön eső váltja a havazást, de délelőtt az átmenet során havas eső, ónos eső is előfordulhat, miközben ott is egyre kevesebb helyen lehet csapadék. Estétől már nagyobb területen fordulhat elő eső, zápor, az északkeleti országrészben ekkor kezd havazásból havas esőre, ónos esőre váltani a csapadék. A délkeleti szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +5 fok között alakul, de délnyugaton pár fokkal melegebb is lehet. Késő este -2, +4 fok valószínű. Kettős fronthatás várható.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra