Nem teljes csőd az EESZT

Mint ismeretes, az EESZT használata november 1-től vált kötelezővé, egyelőre azonban több rosszat hallani róla, mint jót.

Nem indult könnyen az EESZT

Ahogy arról korábban a Házipatika.com beszámolt, akadozva indult az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér. Az Emmi szerint ugyan jelentősebb fennakadás nélkül estartolt az elektronikus egészségügy rendszere, ennek ellenére több felháborodott orvos adott már hangot negatív véleményének az új rendszer kapcsán. Korábbi cikkünkben például Dr. Lénárd Rita belgyógyász-főorvos válaszolta meg a kérdéseket, amelyek az új egészségügyi rendszerrel kapcsolatban a leggyakrabban érkeznek a betegektől .

Minden magyar e-beteg lett November elsejétől elindult az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér: elvben mind a 9591 érintett egészségügyi szolgáltató (háziorvos, gyógyszertár, közpénzből működő rendelőintézet és kórház) felkapcsolódott a rendszerre, amelynek célja a hatékonyabb kommunikáció, együttműködés és ellenőrzés mindenek előtt a betegek gyorsabb gyógyulása érdekében. Korábbi cikkünkben áttekintettük, hogy ez mit jelent a páciensek szemszögéből .

EESZT, Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, egészségügy, kórházak, patikák
Szakértők szerint az EESZT előnyei már most is láthatók

Látni kell a jó oldalt is!

"Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) előnyei már most láthatók, de a benne rejlő tartalékok határtalanok" - mondta Tóth Mónika, a KPMG szenior menedzsere a Medical Online-nak .

Mi az az EESZT? November elsején minden magyar háziorvos, szakrendelő, kórház és patika megkezdte az EESZT használatát. Alapvetően nagyon hasznos fejlesztésről van szó, amelynek sikere gyökeresen átalakíthatja az egész magyar betegellátást , különösen, ha a terveknek megfelelően a rendszer használata egy év múlva kiterjed a közfinanszírozott alapellátó fogorvosokra, a magánorvosokra, a magánintézményekre és az Országos Mentőszolgálatra (OMSZ) is.

"A jövő nagy kérdése, hogy hogyan használják ki azt az elképesztő értékű adatvagyont, ami az EESZT bevezetésével és működésével létrejön" - mondja Tóth Mónika. "Erre támaszkodva rendszerszinten, intézmény szinten és az egyes szakmák szintjén is stratégiákat és adatelemzési módszertanokat lehet és kell kidolgozni az adatok elemzésére.

Első körben feltehetőleg az ellátás folyamatának, és a betegutaknak az elemzése tartogat óriási lehetőségeket a rendszer meta szintű felhasználóinak, elsősorban az egészségügyi irányításnak.

Úgy képzeljük el ezt a folyamatot, mint egy parkosítást, ahol előbb megnézzük, hogy milyen ösvényeket taposnak ki az emberek, és csak aztán burkoljuk le a leggyakrabban használt utakat. Hova megyünk orvoshoz , és vajon miért pont oda, ahova? Hogyan terjednek a jobb és rosszabb orvosokról és ellátásokról szóló mendemondák, hova vonzzák ezek a pácienseket, és honnan riasztják el? Van-e valóságalapja ennek a közösségi tudásnak, és valóban ott gyógyulnak-e a leggyorsabban a betegek, ahova szívesebben mennek? A betegút kutatásával és a beavatkozásokat követő eredmények elemzésével ténylegesen kiderülhet, hogy hol vannak hibák és problémák a rendszerben, és mitől működik az, ami láthatóan jól működik.

" Az EESZT-vel létrejövő országos infrastruktúra képességeit nem szabad kizárólag a technikai képességek szintjén értékelni. A valódi érték, amit ez a technológia teremt, az ellátás hatékonyságában és termelékenységében keresendő. A rendszer valódi, sokrétű képességeinek kiaknázása a kontextustól, azaz az ágazati stratégiáktól, a felhasználás módjától és az őt körülvevő környezettől függ majd" - nyilatkozta Tóth Mónika, akivel a teljes interjú itt érhető el.

Csökkenhet a várakozási idő a rendelőkben Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek (EESZT) köszönhetően már közép-, de hosszú távon is drasztikusan csökkenhet a várakozási idő a rendelőkben - legalábbis az e-health koordinációjával megbízott miniszteri biztos szerint.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +19 °C

Folytatódik a felhőzet növekedése. A keleti, északkeleti országrészben a jellemzően fátyolfelhős ég mellett több, nyugatabbra a felhős idő mellett kevesebb napsütés valószínű, utóbbin akár tartósan borult tájak is lehetnek. Elszórtan valószínű eső, zápor, nyugaton és délen néhol zivatar is előfordulhat. Nyugat felé haladva fokozatosan nő a csapadék esélye. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 27 és 34 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos dunántúli tájakon 25 fok alatt maradhat a hőmérséklet. Késő este 19 és 28 fok között alakul a hőmérséklet. Néhol heves széllőkések, zivatar, felhőszakadás lehet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra