Mutatjuk, mi válthatja fel a véradást

Elsőként kaptak emberek mesterségesen előállított vért – ez fontos változást hozhat a véradásban és jelentős lépés mindazoknak, akik rendszeresen vérátömlesztésre szorulnak, vagy ritka vércsoporttal rendelkeznek.

A világon először kaptak mesterségesen előállított vért egy brit klinikai kísérlet résztvevői, az eljárás könnyebbé teheti a rendszeresen transzfúzióra szorulók és a ritka vércsoporttal rendelkezők életét – írja a bbc.com. A kísérletben azt vizsgálják, hogy a kis – néhány evőkanálnyi mennyiségű – mesterséges vér milyen hatásokat vált ki az emberi szervezetben. Egyelőre két ember vesz részt a kísérletben, de a kutatók legalább tíz embert szeretnének bevonni a vizsgálatokba. A tesztalanyok legalább négy hónapnyi különbséggel egy adag normál vért és egy adag mesterséges vért kapnak.

Rengeteg betegen segíthet a mesterséges vér

A vérátömlesztések akkor sikeresek, ha a donorvér vagy annak komponensei kompatibilisek a recipiens (a beteg) vérével. Több olyan helyzet is van, amikor transzfúzióra van szükség, a legtipikusabb példa a vérszegénység, amelynél maguk a vörösvértestek hiányoznak, hátterében pedig sok esetben a vashiány áll.

véradás, vérvétel
Elsőként kaptak emberek mesterségesen előállított vért. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

A vérkészletek mennyisége gyakran azon is múlik, mennyien hajlandóak vért adni, de például Nagy-Britanniában mindössze három egységnyi vért tárolnak az 1950-es években Indiában azonosított, rendkívül ritka Bombay-vércsoportból. A kísérlet alapját a mesterségesen, őssejtek segítségével előállított vörösvérsejtek adják. Ezek felelősek egyebek mellett az oxigén és a szén-dioxid szállításáért a szervezetben.

A vörösvérsejtek átlagosan 120 nap után bomlanak le a szervezetben. Hagyományos úton általában fiatal és idősebb vörösvérsejtek keverékét használják véradásnál. Az új eljárással frissen előállított, ténylegesen 120 napig működő vörösvérsejteket adnának a pácienseknek, így a kutatók szerint ritkábban és kisebb mennyiségben kellene transzfúziót kapniuk.

A kutatásban a Bristoli, a Cambridge-i és a Londoni Egyetem, valamint a brit Nemzeti Egészségügyi Hatóság (NHS) vesz részt. Farrukh Shah, az NHS transzfúzióért felelős igazgatója szerint a kutatás megalapozza a vörösvérsejtek mesterséges előállítását, amelyek aztán biztonságosan használhatók lennének olyan betegségekben szenvedők transzfúziójára, mint például a sarlósejtes vérszegénység. Hozzátette: kutatásuk azok számára lehet különösen jelentős, akik számára egyébként korlátozott a vérátömlesztés lehetősége.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!