Milyen a jó állatorvos? Ezeken múlik

A páciensek nem csinálnak különösebb ügyet abból, ha orvost kell váltaniuk. Ugyanis sokan vannak, és ha valami miatt nem tetszik nekik az orvos által nyújtott szolgáltatás, váltanak, hiszen ez legtöbbször nem igazán kerül nagyobb erőfeszítésbe.

Az orvosnak szinte semmi visszajelzése nincs is arról, milyen okok húzódnak a háttérben. Mostanáig. Minden ember/állat felé a megfelelő figyelemmel kell fordulni.

Kovácsék évekig ugyanahhoz az állatorvoshoz jártak, mivel közel van az otthonukhoz. "Úgy tűnhet, mintha a kényelem lenne az egyetlen fontos szempont, ugyanis a rendelő nincs számítógéppel felszerelve, kartotékkartonon tartják számon a házi kedvencek adatait. Ráadásul még a személyzet is állandóan változott. Mindig ugyanaz az orvos, de folyton más asszisztens. A legzavaróbb az volt, hogy a telefonos időpont egyeztetés mindig egy kihívás volt náluk. Ha valaki véletlenül felvette a telefont és beleszólt, unott, flegma hang válaszolt. Olyan volt, mintha zavarnánk és félbeszakítanánk valami nagyon fontos dolgot" - mesélték az érintettek.

Nem meglepő, hogy ezek után Kovácsék másik állatorvos után nézzenek. A különbség már az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt.

Miért vagyunk elégedetlenek az állatorvossal?

  • Így vették fel a telefont: Köszönjük, hogy bennünket választ? Milyen állat szorul segítségre?
  • Másnapra már kaptak is időpontot. Úgy látszott, hogy teljes mértékben az ő időbeosztásunkhoz alkalmazkodnak.
  • Mikor beléptek, olyan fogadtatásban volt részünk, mintha, hosszú évek óta barátok lennének. Mindenki mosolygott, barátságosan köszönt, otthonos volt a váró. Könyvekkel felszerelt és barátságos képek lógtak a falon.
  • A recepción van egy kihelyezett digitális képkeret, mely a váltakozó képeken a büszke és elégedett gazdik fotóit mutatja a kedvenceikkel együtt.
  • A találkozás valóban arról szólt, hogy mindenki úgy állt a kutyánkhoz, hogy a lehető leghamarabb meggyógyuljon és nem úgy, mint ha a következő "tétel" lennénk az aznapi "teendők listán", amit mihamarabb ki kell pipálni.
  • Az otthoni ápolással kapcsolatos teendőket kinyomtatva megkapták. A személyre szabott számla pedig már csak ráadás volt, a legtetején kis kedvencünk fotójával.

A kutyaszerető emberek számára komoly kihívás úgy elmenni egy kutya mellett, hogy ne simagassa, vagy időnként ne ölelgesse meg. De ez az érzés nem kölcsönös. Részletek! A fentiekből kiderül, hogy nem minden a szakmai tudás, sok múlik a hozzáálláson, viselkedésen is. A fent leírtakból ugyan néhány dolog pénzbe kerül, ám kinyomtatni egy papírt filléres dolog, sőt egy digitális képkeret is csak pár ezer forint. Kovácsék azonban nem ezek miatt lesznek rendszeresen visszatérő páciensek, hanem a kedves, meleg hozzáállás miatt, amit az orvos és a személyzet tanúsított feléjük. Elengedhetetlen a naprakész szakmai felkészültség és a jó eszköz-felszereltség, azonban a kedvesség, az ember- és ebben az esetben állatbarát magatartás megfizethetetlen páciens megtartó eszköz.

A cikk elkészítésben a Foglalj Orvost.hu nyújtott segítséget!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!