Közösen írt mese: Bátor Könyv

Csütörtökön indult útjára a világ első, közösségi-média alapú meséje, a Bátor Könyv. A cselekmény fonalát D. Tóth Kriszta indította el és minden héten más-más híresség ír hozzá új fejezetet, mégpedig az olvasók on-line szavazatai alapján. A mese írói közt találkozhatunk majd többek között Lackfi Jánossal, Winkler Róberttel, Bazsó Gáborral, Kepes Andrással, Törőcsik Marival, Rácz Zsuzsával és Geszti Péterrel is.

A www.batorkonyv.hu oldalon olvasható történet főszereplője a tengerben élő Csepp, a család tizenharmadik gyermeke, az "utolsó csepp", aki szeptembertől már iskolás - derült ki D. Tóth Krisztának, a mese szerkesztőjének és az első fejezet írójának felolvasásából. Minden csütörtökön kerül fel egy újabb fejezet a honlapra, mely ráadásul az olvasók szavazatai szerint alakul. Ők hétfő délig szavazhatnak az aktuális fejezet végén található három lehetőség egyikére a honlapon vagy a Bátor Tábor Alapítvány Facebook-oldalán. A szavazatok összeszámlálása után eldől, hogyan folytatódjon a mese, így a szerzők 3 nap alatt írják majd meg a fejezetet. A történetet Holló Anna illusztráció díszítik.

"Nem szabad alábecsülni a mesék világát, mert éppen a mese és a játék segítségével tudjuk a való világot érthetőbbé, elviselhetőbbé tenni" - mondta D. Tóth Kriszta, a kötet szerkesztője a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón.

Az idén tíz éves Bátor Tábor alapítvány ingyenes élményterápiás programokat kínál daganatos, cukorbeteg, krónikus ízületi gyulladással, valamint haemophiliával kezelt gyermekek és családjaik részére. Tábori turnusaikban a gyerekek olyan programokon vesznek részt, amelyeket máshol - orvosi felügyelet híján - nem próbálhatnának ki. Az evezés, a lovaglás, az íjászat, a kézművesség, a tánc, a zene, a színjátszás vagy a magas-kötélpályás foglalkozások lényege, hogy a táborozók számára sikerélményt nyújtsanak, erősítsék a gyerekek önbizalmát, énképüket és így növeljék gyógyulási esélyeiket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!