Koronavírus: nem alakult ki pánik a patikákban

Ősszel nyoma sem volt a pánikszerű gyógyszervásárlásnak. Októberben a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma 46,9 milliárd forint volt, ami szeptemberhez képest 1,4 százalékos visszaesést, éves alapon pedig 1,1 százalékos lassulást jelez - írta meg szerdán a Világgazdaság.

Együttműködésre és óvatosságra kérik a vásárlókat a boltosok az ünnepi időszak közeledtével. Részletek itt.

Az éves kumulált gyógyszerforgalom még mindig viszonylag magas, a januártól októberig tartó időszakban a regisztrált forgalmi érték 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Dobozszám szerint pedig az év első tíz hónapjában 2 százalékkal adtak el több vényköteles gyógyszert - árulta el Virág Zsolt, a Hiflylabs Zrt. elemzőcég szakértője a napilapnak nyilatkozva.

Októberben nem okozott pánikszerű gyógyszervásárlást a koronavírus-járvány második hulláma
Októberben nem okozott pánikszerű gyógyszervásárlást a koronavírus-járvány második hulláma. Fotó: Getty Images

A támogatott vényköteles gyógyszerek októberi forgalma ugyanakkor mind darabszámban, mind értékesítési volumenben elmarad a szeptemberi értékektől , illetve az előző év azonos időszakának adataitól is. A két járványhullám trendje közti hasonlóság, hogy az első hónapban egyaránt megugrott a gyógyszerfogyasztás, majd a második hónapban jött a korrekció. "A második hullám alatt a fogyasztás jóval kiegyensúlyozottabb, a gyógyszerforgalom alig haladja meg a szokásos havi fluktuációját, illetve az ősszel tapasztalt átlagos fogyasztás is jóval alacsonyabb a tavaszinál" - mutatott rá a szakértő.

A regionális eloszlás a tavaszi helyzetet idézi: a távmunka szélesebb körű elterjedése miatt a fővárosi forgalom jelentős része vidékre terelődött. Leginkább a Budapest körüli agglomeráció forgalma emelkedett jelentősen, és még októberben is nagy volt a Balaton környéki értékesítés pozitív kilengése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!