Itt a betegségek szezonja. Mit tegyünk?

Sokan érzik úgy, hogy a hűvösebb napokkal együtt megérkezett a náthaszezon is az életükbe. Ősztől nyárig szinte egyik betegség követi a másikat: ha van valamilyen fertőzés a közelükben, ők azt biztosan elkapják. Mit lehet tenni ilyenkor?

Ha valaki a környezetében élőknél jelentősen gyakrabban kap el - sok esetben akár súlyosabb és nehezebben is kezelhető - fertőzést, arra rendszerint azt mondjuk, hogy gyenge az immunrendszere. Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa elmondja, mit lehet tenni ilyen esetben.

Fertőzésre való hajlam

Ha valaki az átlagosnál érzékenyebb a fertőzésekre, akkor a gyakori megbetegedés mellett az általános közérzete és egészségi állapota sem megfelelő. Az érintetteknél egyéb tünet, betegség is fennállhat, például autoimmun rendellenességek, a gyulladásra utaló magas CRP-szint vagy egyéb vérkép eltérések (például vérszegénység). Ezek mellett étvágytalanság és emésztési problémák (hasmenés, hasfájás, puffadás) is jelentkezhetnek, csecsemők és gyermekek esetében pedig a fejlődés elmaradását tapasztalhatjuk. A fertőzésre való fokozott hajlam hátterében tehát rendszerint megtalálható valamilyen egyéb ok is.

beteg, betegség, fertőzés, vírus, gyakori megbetegedés, gyenge immunrendszer, fokozott érzékenység
Sokaknak az ősz egyet jelent a folyamatos betegeskedéssel. Fotó: iStock

Mit tegyünk?

Ha gyakran vagyunk betegek, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis sok esetben már egy gyors vérvizsgálat is sokat elárulhat a kiváltó okokról. A tünetektől függően azonban egyéb vizsgálatokra is szükség lehet. "Az esetek kisebb részében áll immunbetegség a háttérben, ilyen irányban azonban érdemes szűrővizsgálatokat végeztetni. Ezeknek a betegségeknek némelyike olyan enyhe tüneteket okoz, hogy az érintettek évekig nem is ismerik fel, vagy épp a gyakori fertőzések irányítják csak rá a figyelmet" - ismerteti a szakember. Emellett ajánlott kikérni egy fül-orr-gégész véleményét is, az orrmelléküregekről készült képalkotó vizsgálat (például CT) ugyanis segíthet egy esetleges hajlamosító anatómiai ok felismerésében.

Tanácsok a megelőzéshez

Egészségi állapotunk megőrzése, illetve a fertőzések elkerülése érdekében nagyon fontos a rendszeres és alapos kézmosás. Étkezések előtt, hazaérkezésünk után, valamint orrfújást, köhögést, mosdóhasználatot, kisgyermek pelenkacseréjét és a szemét kidobását követően mindig mossunk kezet! Fontos, hogy ételeinket és italainkat ne osszuk meg másokkal, illetve kerüljük a közös pohár és evőeszköz használatát is.

A leggyakoribb őszi betegségekről korábbi cikkünkben olvashat!

Ne látogassuk beteg ismerőseinket, és igyekezzük csökkenteni a fertőzések kockázatát. Az olyan időszakokban, amikor fokozott a kórokozók terjedésének esélye, fertőtlenítsük rendszeresen a gyakran használt eszközöket - például a kilincseket, a villanykapcsolókat és a távirányítókat - a lakásban.

A kialvatlanság és a krónikus stressz bizonyítottan csökkenti a védekezőképességet a betegségekkel szemben. Felnőttek esetében átlagosan napi 7-8 óra alvás javasolt, ez próbáljuk meg betartani. Ha elalvási problémáink vannak vagy gyakran felébredünk, krónikus nappali fáradtság esetén érdemes alvás specialista segítségét kérni. A stressz csökkentésében pedig életvezetési tanácsadó tud segíteni, de jót tehet a masszázs, a jóga, a hobbi és a rendszeres sport is. A mozgásterapeuta az esetleg meglévő betegségeink mellett is biztonsággal végezhető mozgásformát tud javasolni. A túl gyakori vagy megerőltető edzés például még fáradékonyabbá tehet - ahelyett, hogy támogatná a már legyengült immunrendszert .

Az egészséges táplálkozás mellett érdemes figyelmet fordítani a vitaminpótlásra is. A gyakori megbetegedés hátterében ugyanis alacsony D-vitaminszint vagy vashiány is állhat. A készítményeket azonban csak orvosi ellenőrzés mellett ajánlott szedni. Érdemes kikérni orvosunk véleményét a védőoltásokkal kapcsolatban is. A vakcinák ugyanis segíthetnek csökkenteni egyes betegségek kockázatát, de gyakori megbetegedések esetén különösen fontos a megfelelő időzítés. Lázas állapotban és akut betegség ideje alatt nem kaphatjuk meg az oltásokat. Azonban elérhető már olyan készítmény is, amely légúti fertőzést okozó, de már elölt baktériumokat tartalmaz, így a védőoltáshoz hasonlóan immunizálja a felső légutakat. Viszont erről is ajánlott kikérni az orvosunk véleményét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!