Hálapénz nélkül ennyit spórolhatnak a betegek

HáziPatika

Akár az évi százmilliárd forintot is elérheti az az összeg, amelyet a hálapénz megszüntetésével megspórolhatnak a magyar betegek.

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kedden elfogadott törvény határidőre történő végrehajtása súlyos károkat okozhat az egészségügyben. Részletek itt.

Mint azt korábban megírtuk, kedden egyhangúlag elfogadta az Országgyűlés az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. A jogszabály egyik újdonsága a többi között, hogy büntetendővé tette a hálapénzt mind azokra nézve, akik elfogadják, mind azokra, akik felajánlják. Az egészségügyi dolgozók, így az orvosok immár semmilyen pénzbeli, gazdasági vagy természetbeni ellenszolgáltatást nem kérhetnek, illetve nem fogadhatnak el az állami egészségügyben. Aki mégis jogtalan előnyt ad vagy ígér, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Az új törvény értelmében tilos hálapénz adni és elfogadni is
Az új törvény értelmében tilos hálapénz adni és elfogadni is. Fotó: Getty Images

A törvény elfogadása kapcsán a növekedés.hu számba vette, mennyi pénz maradhat egy hálapénz nélküli egészségügy esetén a pácienseknél ahelyett, hogy az orvosok zsebébe vándorolna. Mint írják, az erre vonatkozó becslések igen nagy szórást mutatnak, hiszen a teljes hazai lakosságra vetítve évi 20-tól 100 milliárd forintig terjednek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb statisztikáiból annyi derül ki, hogy a hálapénz összege nyolc év alatt több mintegy megduplázódott. Míg 2010-ben még átlagosan 1798 forint hálapénz jutott minden magyarra, addig 2018-ban már 3827. Fontos persze leszögezni, hogy ebbe szó szerint mindenki beletartozik, még a csecsemők is. Az adatokból az is látható, hogy a legtöbbet a 65 év feletti korosztály költi ilyen célra, területi megoszlás szerint pedig a budapestiek.


A cikk felidézi, hogy miközben több felmérés szerint is az egészségügy a szürkegazdasággal leginkább fertőzött területek egyike, az egészségügyi dolgozók jelentős része sem tartja elfogadhatónak a hálapénz létezését. A Szinapszis Kft. és a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) 2017-es kutatása szerint az orvosok 96 százaléka olyan egészségügyben szeretne dolgozni, ahol egyáltalán nincs paraszolvencia, továbbá az orvosok harmada nemcsak erkölcsileg tartja aggályosnak, de nem is fogad el pénzt a betegeitől.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag