Az orvosi ügyelet miatt panaszkodtak a Balatonnál

A Balaton környéki ügyelet miatt fejezték ki többen az aggodalmukat, az OMSZ szerint nyári időszakban a balatoni mentőellátást és az ügyeleti ellátást egyaránt megerősítik.

Noha nyáron jelentősen megnő a lakosságszám a tónál és az önkormányzatok is nyitottak lennének egy költségesebb, de a turisták igényeit is lefedő megoldásra az új ügyeleti rendszerben, ennek ellenére csak két helyen lesz nyári orvosi ügyelet a Balatonon - írja a hirbalaton.hu.

November óta az Országos Mentőszolgálat szervezi az ügyeletet, ami hétköznap 16 és 22 óra, hétvégén 8 és 14 óra között fogadja a betegek jelzéseit. A Balaton-parton két településen – Siófokon és Balatonbogláron – van ügyelet, ez a nyári időszakban sem fog megváltozni. Bogláron a rendelőintézet épületében biztosítanak helyet az ügyeletnek, ahogyan azt a betegek megszokhatták. 

sonline.hu által megkérdezett polgármesterek is megerősítették azt a sajtóértesülést, hogy a szezon idejére sem változik a már november óta érvényben lévő ügyeleti rendszer a Balatonnál. A lap szerint Holovits Huba balatonföldvári polgármester elmondta: a városvezetés hajlandó lenne költeni arra, hogy mindenki megkapja a szükséges ellátást a nyári időszakban is. "Az illetékes államtitkárságot kerestük az ügyben, és felajánlottuk az infrastrukturális hátteret, a régi ügyelet helyiségeit" – mondta a városvezető. Hozzátette: mindenképpen támogatnák a szolgáltatás működtetését, anyagilag is, ha szükséges

OMSZ: nem igaz, hogy csak két helyen lesz ügyelet

A nyári időszakban a balatoni mentőellátást és az ügyeleti ellátást egyaránt megerősítjük - reagált a hírre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Mint írták: a Balaton környéki ügyeleti ellátás megerősítése során június második felétől Balatonbogláron az ügyelet éjszaka és hétvégén is működni fog, Siófokon és Balatonfüreden pedig megnövelik a betegellátó kapacitást annak érdekében, hogy a betegek az ügyeleti ellátóhelyen jelentős várakozás nélkül kaphassanak ellátást. Emellett június elsejétől a vegyes ügyeleti ellátóhely mellett hétvégente dedikáltan gyermekügyeleti ellátóhelyet is indítottak Keszthelyen. 

A 1830-as telefonszám a teljes ügyeleti időszakban működik, szükség esetén a beteghez ügyeleti kocsit, illetve akár azonnal mentőautót, vagy mentőhelikoptert riasztanak. Az ügyeleti ellátás megerősítésével párhuzamosan a Balaton környéki mentőellátást is megerősítik, a mentési infrastruktúra (Balatonalmádi, Fonyód, Balatonlelle, Siófok, Balatonfüred, Balatonvilágos, Keszthely), valamint a megerősített szolgálatban lévő dolgozók is védőhálót jelentenek a nyaralóövezetben alapellátási ügyelethez forduló betegek számára - olvasható a mentőszolgálat közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!