Mérgezésveszélyre figyelmeztetik a Balaton-parti macskagazdikat

Az elmúlt napokban több macskát is fagyállóval mérgeztek meg Balatonmáriafürdőn. Egyik kedvenc sem élte túl a kegyetlen támadást.

A helyiek elmondása alapján az ATV arról számolt be: az utóbbi időben kilenc macska pusztult el a környéken fagyálló okozta mérgezés következtében. Az egyik állat gazdája Székesfehérvárra vitte állatorvoshoz kedvencét, mégsem sikerült megmenteni, annyira leromlott addig az állapota. A Balaton-parti településen élő macskatulajdonosok arra gyanakszanak, egy helyi lakos lehet az elkövető, mert a mérgezések egy jól behatárolható területre koncentrálódnak.

Mint azt korábban megírtuk, a fagyálló egyik alapvető összetevője, az etilén-glikol már egészen kis mennyiségben is súlyos elváltozásokat okoz a macskák szervezetében. Elsősorban az agy, a vesék és a máj működését károsítja. A halványzöld színű és édeskés aromájú folyadék kellemetlen utóízét túl későn érzik meg az állatok ahhoz, hogy ilyen módon elkerülhessék a mérgezést. Az első tünetek között említhető a hányinger és hányás, levertség, mozgáskoordinációs zavarok, izomrángások, szem- és fejremegés, fokozott szomjúság és vizeletürítés.

A kezelést legkésőbb a mérgezést követő 4-5 órában el kell kezdeni, hogy a macska élete megmenthető legyen. Máskülönben az etilén-glikol lebontása során keletkező melléktermékek hatása a legtöbbször végzetes.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!