A legjobb magánrendelők 2017-ben

A tavalyi év után ismét a Budai Egészségközpont nyerte el az Év magánrendelője fődíját. Rajtuk kívül hét másik praxist és magánintézményt is kitüntetnek a június 9-i díjátadón.

Idén is fontosnak tartjuk a hazai magánegészségügy legkiválóbb szereplőinek elismerését: a HáziPatika.com negyedik alkalommal hirdette meg az Év magánrendelője pályázatot, amelyre az ország minden pontjáról több mint 1000 induló - magánintézmény, illetve orvos - nevezett. A szavazás célja ismét az volt, hogy segítsen eligazodni a magán egészségügyi rendelők és diagnosztikaközpontok között, releváns információt nyújtva a páciensek számára a választáshoz. A szavazás május 31-én éjfélkor ért véget: több mint hatezer szavazat érkezett az ezernél is több praxisra, illetve magánintézményre.

"A 21. században egyre nagyobb szükség lesz egészségügyi közgazdászokra" - vallja Prof. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, aki immár negyedik alkalommal volt "Az év magánrendelője" szavazás szakmai zsűrijének tagja. Vele készült interjúnkat az alábbi cikkünkben olvashatják!

Fontos a szakmaiság és a betegközpontú ügyintézés

A díjakról idén öttagú szakmai zsűri döntött, amelynek tagja volt Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője, Prof. Kaló Zoltán , az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója, Zöldi Péter közgazdász, a Weborvos.hu ügyvezetője, illetve Dr. Pataki Vera orvos, egészségügyi szakember.

A zsűri tagjai balról jobbra: Kulcsár Hajnal, Dr. Pataki Vera, Prof. Kaló Zoltán, Zöldi Péter és Győrfi Pál
A zsűri tagjai balról jobbra: Kulcsár Hajnal, Dr. Pataki Vera, Prof. Kaló Zoltán, Zöldi Péter és Győrfi Pál

Az elbírálás során a zsűri több szempontot figyelembe véve hozta meg döntését. Megvizsgálta a magánklinikák, illetve az ott dolgozók szakmai hátterét, illetve az orvosok tudományos minősítéseit, szakmai publikációit és tudományos munkásságát. Kiemelt szempont volt a vizsgált praxis marketing- és PR-tevékenysége, hiszen a betegnek sem mindegy, hogy milyen könnyen tudja felvenni a kapcsolatot az orvosokkal, illetve mennyi információt gyűjthet a klinika honlapjáról. A szakmai zsűri mellett a páciensek és a laikus közönség is megválaszthatta a neki legszimpatikusabb magánintézményt és orvost.

A díjazottak

Az egyszemélyes praxis szakmai díját idén Dr. Szabó Istvánnak ítélték oda, míg az egyszemélyes praxis közönségdíját Dr. Bánfalvy Péter érdemelte ki. A csoportpraxis szakmai díjának nyertese az Endo-kapszula Magánorvosi centrum lett idén, ebben a kategóriában a közönségdíjat pedig a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő nyerte meg. Az 1 napos és fekvőbeteg ellátást végző intézmények kategóriájában a szakmai díjat a Főnix Medical Center veheti át, míg a közönségtől a legtöbb szavazatot a Duna Medical Center kapta ebben a kategóriában. A Diagnosztika kategória közönségdíjasa 2017-ben a Synlab lett.

Az Év magánrendelője abszolút díjasának a Budai Egészségközpontot választották (ebben a kategóriában a zsűri és a közönség szavazatai is számítottak), ezzel az intézmény zsinórban második alkalommal vihette el a HáziPatika.com pályázatának fődíját.

Az ünnepélyes díjátadó június 9-én lesz a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A nyertesek az oklevélen és a díjakon felül bemutatkozási lehetőséget kapnak a HáziPatika.com orvosoknak szóló, HáziPatika Pro oldalán és egy év kiemelést az Orvoskeresőnkön.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +8 °C

Hazánk nyugati felében derült, keleten gomolyfelhős, napos idő a jellemző, majd ott is csökken a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél többfelé megélénkül. A csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű. Késő este jobbára 9 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra