Így vannak most a rekorder kilences ikrek

Hazatértek Maliba a kilences ikrek Marokkóból, ahol életük első 19 hónapját töltötték. A Guinness-rekordok könyvébe is bekerültek, mivel mindannyian életben maradtak.

Édesanyjuk, a 27 éves Halima Cissé még 2021 májusában utazott Marokkóba, hogy megfelelő körülmények között szülhessen. A kisbabák  öt kislány és négy kisfiú császármetszéssel jöttek világra Casablancában a terhesség 30. hetében. A legkisebb baba 500, a legnagyobb 1000 grammal született. Mivel nagy volt a kockázata, hogy kis súlyuk és koraszülöttségük miatt egészségügyi problémáik lehetnek, első hónapjaikat a kórházban töltötték.

Már most sztárok Maliban

Később egy lakásba költöztették a családot, ahol a gyerekek 24 órás felügyeletet kaptak az Ain Borja klinikától. Mint azt apjuk, Abdelkader Arbi első születésnapjukon elmondta: mindegyik testvér más karakter. Vannak köztük csöndesek, de olyanok is, akiknek nagy a hangja, vagy akik azt szeretnék, ha mindig felvennék őket. Az apa beszámolt arról is, hogy a kilences ikrek nagyon híresek Maliban, az emberek alig várják, hogy a saját szemükkel láthassák őket.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!