+14° - +33°
Nincs front

1,2 millió emberen segítettek a mentősök

HáziPatika

A 2018-as évben közel 1,2 millió emberen segítettek az Országos Mentőszolgálat dolgozói, és kétezer bajbajutottat sikerült újraéleszteniük.

Mozgalmas év volt a 2018-as az Országos Mentőszolgálat dolgozói számára. Összesítésük alapján a dolgozók az elmúlt 12 hónapban közel 1,2 millió embernek nyújtottak segítséget, mintegy 30 ezer esetben végeztek életmentő beavatkozást, köztük kétezer sikeres újraélesztést. Eközben a mentőautók több mint 40 millió kilométert tettek meg Magyarország útjain - írta közleményében Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője.

70 éves az Országos Mentőszolgálat

Májusban ünnepelte 70. születésnapját az Országos Mentőszolgálat, melynek kapcsán a Szent Imre Kórház sürgősségi osztályától ajándékot kaptak a mentősök, és egy imázsfilmet is készítettek magukról. Kattintson a részletekért!

Új autók és munkaruha

A mentősök munkáját nagyban segítette az is, hogy a tavalyi év során a mentéstechnikai eszközpark megújulhatott: 25 mentőállomás felújításának előkészítése kezdődhetett meg, valamint 117 világszínvonalú, jól felszerelt mentőautóval is újulhatott a géppark, így az év elejére az autók átlagéletkora hat év alá csökkent. A betegellátásban részt vevő dolgozók új munkaruhát kaphattak, továbbá az OMSZ valamennyi dolgozója az egészségügyi ágazati emelésen felüli béremelésben részesült. 

Közel 1,2 millió emberen segítettek tavaly a mentősök
Közel 1,2 millió emberen segítettek tavaly a mentősök

Jól teljesített az év elején indított Szív City nevű közösségi mobilapplikáció is, ami az életmentés sikerének esélyét növelheti. A programhoz eddig tizenötezren csatlakoztak, és így a lakosság segítségével már húsz ember életét sikerült megmenteni. Ebben az évben vált teljessé a mentők digitális átállása is, ami nemcsak a papíralapú mentési dokumentáció kiváltását, új, modern táblagépek használatba vételét, hanem az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) való csatlakozást is jelenti - összegzett a mentőszolgálat.


Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+14, +19 °C

Hazánkban pénteken délelőtt alig lesz felhő az égen, gyorsan melegszik az idő.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag