PMS a 20-as, 30-as és 40-es éveinkben

Puffadás, görcsök, bágyadtság, hangulatingadozás, mellfájdalom - a premenstruációs szindróma kellemetlenségeit a legtöbb nő igencsak jól ismeri. Ráadásul nem is soroltuk fel az összes tünetet.

Az, hogy melyik hónapban éppen mennyire érezzük magunkat pocsékul menzesz előtt, változhat, de van, akinél minden alkalom egyformán rossz. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy idővel ezen a téren is változásokra számíthatunk – természetesen a hormonoknak köszönhetően, párhuzamosan az ösztrogén-, illetve tesztoszteronszintünk változásával.

PMS: mutatjuk, mi történik ovuláció után és menstruáció előtt.

20-as évek

A Health.com cikke szerint ebben az időszakban a PMS hullámvasútra hasonlíthat, de általánosságban elmondható, hogy a tünetek ilyenkor a legerősebbek, és a nők ilyenkor szenvedik meg a vérzés előtti napokat a leginkább. A hormonok mellett ennek oka a szakértők szerint az életmódban is keresendő. A huszonéves nőknél még nem kap olyan fontos szerepet az alvás, mint az idősebbeknél, rendszertelenebb az étkezés, és ennek a korosztálynak a tagjai többet dohányoznak és gyakrabban fogyasztanak alkoholt is. Ezek mind erősíthetik a PMS olyan tüneteit, mint a bőrproblémák, a kimerültség vagy az ingerlékenység.

PMS-től szenvedő nő fekszik az ágyban
Legjobban a 20-as éveinkben szenvedjük meg a PMS tüneteit.

30-as évek

Ebben az időszakban a PMS tünetei szelídülnek, és általában elmondható, hogy a nők ilyenkor szenvednek a legritkábban PMS-ben, vagy legalábbis olyan erősségűben, amely komolyan megnehezítené a mindennapjaikat. Az egyik ok, hogy a legtöbben ilyenkor lesznek anyák, a terhesség és a szoptatás pedig enyhítheti a tüneteket, illetve természetesen várandósság alatt nincs menzesz, tehát nincs PMS sem. Ugyanakkor szakértők szerint ebben az időszakban a premenstruációs szindróma különösen megviselheti azokat a nőket, akik a 20-as éveikben fogamzásgátlót szedtek, majd a 30-as éveikben abbahagyták, hogy teherbe essenek. A fogamzásgátló abbahagyása és a fogantatás ideje között eltelő időszakban felerősödhetnek a PMS tünetei.

40-es évek

40-es éveink elején PMS-ünk hasonló lehet ahhoz, amit a 30-as éveinkben tapasztaltunk, de ahogy közeledünk a menopauzához, jó eséllyel ismét fel fognak erősödni a tünetek. Ráadásul mivel ebben az időszakban a menzesz rendszertelenné válik, nem is tudjuk kiszámolni, mikor számíthatunk hangulatváltásokra, kimerültségre és hasonlókra. Ha valakinek egész életében nem volt gondja a premenstruációs szindrómával, majd negyvenéves kora után tüneteket kezd tapasztalni, akkor általában nem PMS, hanem a változó korral járó hormoningadozás okozza.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.