Ezért lehet veszélyes a nem kezelt hólyaggyulladás

A nem kezelt hólyaggyulladás akár már néhány nap alatt lázzal járó vesemedence-gyulladást okozhat, ezért is fontos, hogy mielőbb urológushoz forduljunk - mondja Dr. Majoros Attila.

Hajlam kérdése

A szakértő szerint az állandó vizelési ingerrel, véres vizelettel, fájdalmas ürítéssel járó hólyaghurut nemcsak a hideg hatására alakulhat ki, hajlam kérdése is, hogy megjelenik-e. Emellett szervi okok is állnak a háttérben: a nőknél azért is gyakoribb, mert a rövidebb húgycső miatt könnyebben jutnak fel a baktériumok, mint a férfiaknál. Ezért nyáron, amikor lengébben öltözünk, strandra járunk, fokozott óvatosságra van szükség. Az urológus szerint a tőzegáfonya és a bőséges folyadékfogyasztás javít, ám a cukros italok ronthatnak a helyzeten.

Miért gyakori a nőknél a hólyaghurut?

Náluk a legmagasabb a kockázat

Mindkét nem és valamennyi korosztály érintett, mégis leginkább a 18 és 40 év közötti nőknél a legmagasabb a felfázás kockázata, általánosságban elmondható, hogy élete során minden nő felfázik legalább egyszer - mondja Dr. Majoros Attila. Az urológus szerint nagyrészt hajlam kérdése, hogy kialakul-e, a hideg mellett szervi eltérések is állhatnak a háttérben: mivel a nők húgycsöve rövidebb, így könnyebben feljutnak a baktériumok a húgyhólyagba, mint a férfiak esetében. A szexuális élet is hajlamosít a panaszok kialakulására, az ekkor észlelhető lokális vérbőség ugyanis elősegítheti a baktériumok feljutását, megtapadását. A cukorbetegség is fokozza a kockázatot, menopauza után pedig a hormonhiány következtében kialakult nyálkahártya sorvadás kedvez a kórokozók megtelepedésének.

Komolyabb betegség lehet belőle

Ha nem szűnnek a tünetek, urológushoz kell fordulni, mert akár már néhány nap alatt kialakulhat vesemedence-gyulladás . A nem megfelelően kezelt akut húgyhólyaggyulladás krónikus gyulladásba mehet át, mely hosszú idő alatt a hólyag tárolókapacitásának csökkenéséhez, végső soron zsugorhólyag kialakulásához is vezethet. Fontos, hogy megfelelően kezeljék a betegséget, ellenkező esetben rövid időn belül visszatérhetnek a tünetek.

A tőzegáfonya segít enyhíteni a felfázás tüneteit

A tőzegáfonya segít enyhíteni a felfázás tüneteit

Sok folyadék és tőzegáfonya

A tünetek megjelenése után érdemes a szokásosnál több, 2,5-3 liter folyadékot fogyasztani, a sűrű vizeletürítéssel ugyanis a baktériumoktól is könnyebben megszabadulunk - mondja az egyetemi adjunktus hangsúlyozva, hogy nem javasolt a cukros üdítők mértéktelen fogyasztása, mert azok lúgossá teszik a vizeletet, mely segíti a baktériumok elszaporodását. A tőzegáfonya ugyanakkor jótékony, mert csökkenti a baktérium nyálkahártyán történő megtapadását.

Az urológus szerint fontos hangsúlyozni, hogy vannak egyéb betegségek, melyek utánozhatják a "felfázás" tüneteit. Különösen fontos figyelnünk a véres vizeletre, mely a húgyhólyag daganat vezető tünete, ezért ilyen észlelése esetén mindenképpen szükséges szakorvosi vizsgálat, még akkor is ha a panaszok már elmúltak.

Fontos a megelőzés

Nyáron, amikor vékonyabban öltözünk, könnyebb felfázni, ezért a megelőzés fontos része, hogy ne sétáljunk mezítláb, és ha lehűlés várható, mindenképpen vigyünk magunkkal melegebb ruhát is, a strandon pedig a fürdőzés után rögtön cseréljük le a nedves fürdőruhát, és igyekezzünk mielőbb lezuhanyozni - tanácsolja Dr. Majoros Attila.

Forrás: Semmelweis Médiasarok

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.