Miért gyakori a nőknél a hólyaghurut?

A felfázásra való fokozott hajlam főként a nők anatómiai adottságaival magyarázható.

Hirtelen jelentkező, nehezen visszatartható vagy gyakori vizelési inger, amellyel esetleg csak néhány csepp vizelet ürül, vizeletürítéskor érzett csípő érzés, alhasi fájdalom, kellemetlen szagú, esetleg zavaros vizelet: a nők nagy része ismeri ezeket a tüneteket, amelyek a hólyaghurut kellemetlen velejárói. Bár a köznyelvben felfázásként emlegetjük a betegséget, és mint ilyet, a hideg idővel hozzuk összefüggésbe, valójában bakteriális fertőzés áll a háttérben, amely gyakorlatilag bármikor utolérheti az embert.

Bár a - rendszerint az Escherichia coli nevű baktérium okozta - fertőzés mindkét nem képviselőit érintheti, nőknél sokkal gyakoribb: 15 éves kor alatt a lányok 3-5 százaléka, 16-35 éves kor között 20 százalékuk, míg 36 éves kor fölött a nők 35-40 százaléka lehet érintett (míg férfiaknál 1 - 0,5 - 20-35 százalék az arány az említett életszakaszokban).

A különbségnek elsősorban anatómiai okai vannak: a férfiak hosszabb és kanyargósabb húgycsövével szemben a női húgycső rövid (2,5-4 cm) és egyenes, így a baktériumok szinte akadálytalanul, hamar el tudnak jutni a hólyagba. Ráadásul a nőknél a húgycsőnyílás igen közel van a végbélnyíláshoz és a hüvelyhez, így mind a bélrendszerben, mind a normál hüvelyflórában jelen lévő kórokozók könnyebben átkerülhetnek a húgycsőbe, onnan pedig a felsőbb húgyutakba.

A felfázás hajlamos a kiújulásra: az esetek 5-10 százalékában ismétlődik a fertőzés. Ezért nagyon fontos a hólyaghurut mielőbbi kezelése, és mindazon tényezők kiiktatása, melyek a betegség kialakulásának kockázatát fokozhatják. Ha otthoni gyógymódokkal 1-2 napon belül nem enyhülnek a tünetek, esetleg láz, vagy véres vizelet jelentkezik, akkor orvoshoz kell fordulnunk, mert az ilyen szövődményes esetek gyógyítására már antibiotikumra is szükség lesz!

A nem kielégítő ruházat vagy a hideg felületen való hosszas üldögélés is hozzájárulhat a hólyaghuruthoz

A nem kielégítő ruházat vagy a hideg felületen való hosszas üldögélés is hozzájárulhat a hólyaghuruthoz A hólyagba jutott baktériumok megtapadásának és szaporodásának minden olyan hatás kedvez, amely alhasi vérbőséget okoz. Ez magyarázza, hogy erős hőmérsékleti behatásra vagy szexuális együttlét nyomán könnyen felbukkannak a panaszok. Bizonyos tényezők megléte, például családi halmozódás, vesekövesség vagy bármilyen más húgyúti elzáródás, valamint a cukorbetegség fokozza a hólyaghurutra való hajlamot. Rontja a kilátásokat minden olyan hatás is, amelynek következtében felborul a hüvely természetes baktériumflórája, így gyengül annak természetes védekező képessége. Ez előfordulhat hormonális változások következtében, de egy antibiotikum-kúra nyomán is.

Mindezek mellett a "felfázás" elnevezés nem teljesen alaptalan: a nem kielégítő ruházat vagy a hideg felületen való hosszas üldögélés is hozzájárulhat a hólyaghuruthoz , mert a lehűlt testtájékon az erek beszűkülnek, a keringés gyengül, ilyen módon csökken a védekezésben fontos szerepet játszó sejtek száma, ezért a hólyagban lévő baktériumok könnyebben tudnak szaporodni és gyulladást okozni. Ugyanakkor, bár a hűvösebb időben jól esik a szauna és a meleg vizes fürdőzés, ezekkel is érdemes óvatosan élnünk, mert a nedves melegben a kórokozók is igen jól érzik magukat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!