Erős zsírégető vagy marketingfogás? Az L-karnitinnek megvannak a veszélyei

A testsúly kérdése sok nő életében állandó küzdelem. Az L-karnitinről gyakran hallani, mint „csodaszert” a fogyásban – de vajon valóban működik, vagy inkább marketingfogás? A tudományos bizonyítékok egyelőre ellentmondásosak, ráadásul túlzott fogyasztása nemcsak hatástalan lehet, de még halszagú verejtékezést is okozhat.

Az L-karnitinről gyakran állítják, hogy segíthet a fogyásban, növelheti a tesztoszteronszintet, javíthatja a szív egészségét, illetve cukorbetegek esetében előnyösen befolyásolhatja az éhgyomri vércukorszintet is.

A fogyás zsákutcája?

Ugyanakkor ezeknek a hatásoknak a többsége még nem tekinthető egyértelműen bizonyítottnak – a tudomány jelen állása szerint további, jól megtervezett klinikai vizsgálatokra van szükség a megerősítésükhöz. Az is magáért beszél, hogy az L-karnitinnal kapcsolatos előnyöket csak intravénásan alkalmazott táplálékkiegészítők adása során vizsgálták, vagyis ha szájon át szedjük, nem feltétlenül ugyanaz a hatás várható.

Mielőtt bármit beszednél csak azért, mert „zsírégetőnek” hívják, érdemes utánajárni, mit is tesz valójában a szervezeteddel.

Mi is az L-karnitin?

Az L-karnitin valójában egy aminosav, amely segíti a zsírsavak szállítását a sejtek mitokondriumába. Zsírégető hatását többnyire azzal magyarázzák, hogy mivel a karnitin a zsírsav szállítórendszer alkotója, a zsírokban lévő energia csak rajta keresztül használható fel, tehát szükséges a zsír energiává alakításához. Emellett részt vesz a sejtek „tisztításában” is, azaz a méreganyagok eltávolításában.

L-karnitin, fogyókúra, zsírégetés
Mielőtt bármit beszednél csak azért, mert „zsírégetőnek” hívják, érdemes utánajárni, mit is tesz valójában a szervezeteddel. Fotó: Getty Images

Miben található:

Az L-karnitint olyan élelmiszerekből nyerhetjük, mint a sajt, a marhahús és a teljes tej. (a latin „carnis” szó húst vagy izmot jelent) Vegetáriánus vagy vegán étrend esetén azonban ezek a források hiányozhatnak, ezért sokan étrend-kiegészítő formájában pótolják – tablettában, kapszulában vagy folyadék formájában. Ráadásul, ha a karnitin étrendi forrásai nem elegendőek, az emberi szervezet maga is elegendő karnitint termel - metioninból és a lizinből - a funkcionális karnitinraktárak fenntartásához.

Bár a fogyókúrás hatásai kevésbé igazoltak, a sportban nagy segítség lehet a használata.  Az L-karnitin segítheti az izomregenerációt súlyzós edzések után, mivel csökkentheti az izmokban kialakuló mikrosérüléseket. Állóképességi sportok esetén pedig – különösen koffeinnel vagy szénhidrátokkal kombinálva – akár a fizikai teljesítményt is fokozhatja.

Miért lehet veszélyes az L-karnitin fogyasztása?

Mindenekelőtt az ajánlott adagolást túl lépni kevésbé tanácsos, ugyanis az enyhétől a súlyosabb tünetekig többféle mellékhatással járhat.

Enyhe tünetek:

  • Emésztési panaszok: hányinger, hasi fájdalom, hasmenés
  • Szájszag – jellemzően halszagú izzadás, test-, leheletszag
  • Fejfájás
  • Ritkábban:szájszárazság, szédülés, látáskárosodás, étvágytalanság, duzzanat a kezekben, az alsó lábakban és a lábfejekben, bizsergő érzés, gyengeség.

Gyakori mellékhatások:

  • Magas vérnyomás
  • Gyors szívverés
  • Láz

Az L-karnitin körüli ígéretek és kételyek között nehéz eligazodni. Nem varázsszer, nem tűnnek el a kilók a szedése során, és lehetnek olyan hatásai is, amelyekről ritkán esik szó. A tudatosság, az önismeret és a hiteles információk keresése sokkal többet segíthet a fogyásban, mint bármilyen kapszula.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!