Mi az L-karnitin és miben található meg? Mutatjuk.

Mi is az L-karnitin?

Az L-karnitin (4-N-trimetil-hidroxi-vajsav) egy aminosavszármazék, az emberi szervezet által is elállított, természetes anyag. Az L-karnitint több mint 100 éve fedezték fel, ekkor izolálták először izomból és igazolták az izomsejtek működésére gyakorolt hatását. Azóta számos egyéb élettanilag igen fontos hatását mutatták ki a kutatók, így pl. az idegrendszer és a szívizom megfelel működésének fenntartásában játszott nélkülözhetetlen szerepét. Legfőbb szerepét a zsírsavak elégetésében és a sejtek membránjának védelmében igazolták. Tudományos megfontolások alapján ezért táplálékkiegészítőként immár több évtizede alkalmazzák szerte a világon. Fogyasztása veszélytelen, nagy mennyiség bevitelénél sem mutattak ki mérgez hatást, hiszen a felesleg kiürül a szervezetünkből.

Miben található?

Az L-karnitin főleg hús- és tejtermékekben fordul el. A napi szükséglet 250-400 mg, ennek töredékét képes az emberi szervezet szintézissel elállítani, ezért fontos hogy a többit táplálékkal vagy táplálékkiegészítőkkel pótoljuk.

Mire jó az L-karnitin?

  • Fokozza az izmok erőnlétét és hatékony az izomláz csökkentésében
  • Csökkenti a testzsír mennyiségét
  • Hozzájárul az egészséges szívműködéshez, fokozza a szívizom erőnlétét
  • Termékenység fokozó hatása van férfiakban
  • Csecsemők és kisgyermekek szervezetében korlátozott mérték a karnitin termelése, ezért különösen a terhes és szoptató anyák L-karnitin igénye jelentsen megnő
  • Mivel az L-karnitint elsősorban a hús- és tejtermékek tartalmazzák nagyobb mennyiségben, a vegetáriánus táplálkozás a szervezet L-karnitin szintjének csökkenéséhez vezethet.
  • Az immunrendszer legyengülésével, a krónikus kimerültséggel ill. az idős korral együtt jár a szervezet alacsonyabb L-karnitin szintje.
  • Késlelteti a sejtek öregedési folyamatát

Kutatási eredmények:

A zsírsavak oxidációja a mitokondriumokban (a sejtek energiaközpontjaiban) az energiatermelés egyik legfontosabb forrása a szervezetben. Az L-karnitin segít a zsírok energiává alakításában, hiszen a mitokondirum membránjában elhelyezkedve, a zsírok mitokondirumba szállításának legfontosabb eleme. Ezért az elraktározott zsírokból a szervezet több energiához jut, ennek következtében javul az állóképesség, később jelentkezik a fáradtság. Az L-karnitin ezen kívül kapcsolatba lép szervezetünk sejtjeinek membránjával, védi az oxidatív stressz ellen és számos létfontosságú fehérje membránba épülésben vesz részt. Sokrét élettani szerepe miatt az L-karnitin jótékony hatásait emberben több száz különböz klinikai vizsgálatban tanulmányozták, köztük száznál is több dupla-vak, randomizált, kontrollált vizsgálatban. A klinikai vizsgálatok bizonyítják az L-karnitin jótékony hatását számos kóros állapotban és az egészség fenntartásában, mint pl.:

  • cukorbetegség esetén fellép perifériás idegrendszeri zavarokat csökkenti,
  • öregkori demenciában jótékony hatású,
  • férfiak fertilitási zavaraiban jótékony hatású,
  • növeli a sportolók teljesítményét,
  • pajzsmirigy-túlműködés esetén jótékony hatású,
  • növeli a szív funkcióját iszkémiás szívbetegségekben, fokozza a terhelhetőséget,
  • csökkenti a perifériás érbetegség tüneteit,
  • krónikusan hemodializált vesebetegek életminőségét javítja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!