Így változnak a női mellek

Rengeteg nő nincs tudatában, hogy az idő múlásával milyen változáson mennek keresztül a mellei. Nemcsak külső, hanem a mellek formájához kötődő érzetek is változnak.

Húszas éveinkben

Rengeteg változás. Melleink mérete számos ok miatt változhat: akár a menzesz miatt, akár lassabb anyagcsere miatt, akár azért, mert egyszerűen csak hízunk vagy fogyunk. Mindezek mellett húszas éveikben számos nő esik teherbe, így mellméretük változhat a súlyváltozás miatt, illetve amiatt is, hogy szervezetük a szoptatásra készül fel. A laktációs változás után a mellek mérete másabbnak tűnhet a terhesség előtti állapothoz képest. A mellbimbóudvarok tűnhetnek sötétebbnek, maguk a bimbók pedig nagyobbnak, de ezek a szülés után mind visszatérnek eredeti állapotukba.

Hogy változnak melleink az évek folyamán?
Hogy változnak melleink az évek folyamán? Fotó: Getty Images

Természetes daganatok. A fibrocisztikus változás, amikor jóindulatú daganatok jelennek meg az egyik (vagy mindkét) mellben, a húszas években jellemző a nőknél. Történhet ez a menstruációs ciklusok miatt, ami ösztrogénváltozások miatt következik be: ilyenkor a mellekben olyan nagyobb csomók jelenhetnek meg, amelyek teljesen természetesek. Ha egy olyan dudort észlelünk az egyik mellünkben, ami fáj, de hasonló érzetű terület van ugyanazon vagy egy másik mellükben is, akkor nem rákos, hanem fibrocisztikus esetről beszélhetünk. Biztos, ami biztos, ha nagyon aggódunk, inkább konzultáljunk egy orvossal.

Harmincas éveinkben

Szükség van melltartóra? Lehet erotikusan csipkés vagy strapabíró pamut, pánt nélküli vagy szivaccsal bélelt: a nők ruhatárában kiemelt szerepet kap a melltartó. Vajon tényleg segít ez a ruhadarab elkerülni a mellek megereszkedését vagy egyenesen káros a viselése? Tudjon meg többet, kattintson! Megereszkedés és nyúlás. Néhány szülés után a mell bőre elkezdhet megereszkedni vagy megnyúlni, főként ha testsúlyunk még változik is. Mindez narancsbőrhöz vagy ptózishoz, a mellek megnyúlásához, megereszkedéséhez vezethet. Úgyhogy ne aggódjunk, természetes jelenség, ha narancsbőrös lesz a mellünk, bár mindez a hasunkon sokkal esélyesebben jelenik meg.

Negyvenes éveinkben

Kicsit puhábbak. Negyvenes éveinkben a menopauza több mellváltozáshoz vezethet, ahogy a petefészkek kevesebb ösztrogént kezdenek el termelni. Ilyenkor a mellszöveteket elkezdi felváltani a puhább zsírszövet, emiatt a mellek pedig már nem érződnek annyira keménynek.

Ez a folyamat nem történik egyenletesen, úgyhogy a mellek egy része zsírosabbá válhat, másak kevésbé, így könnyen hihetjük azt, hogy daganatokat vagy dudorokat tapinthatunk - ám ha keményebbek, mint például az orrnyergünk, akkor azonnal forduljunk orvoshoz. A gyakori önvizsgálat egyébként is fontos: nem csak azért, hogy kitapintsuk az esetleges daganatokat, hanem azért is, hogy tisztában legyünk azzal, az idő elteltével hogyan változik testünk.

Veszélyes, ha nem egyforma a két mellünk? Alacsonyabb sűrűségű keblek. Megtapasztalhatjuk a terhességet vagy nagyobb súlycsökkenést követően, de esélyesebb az, hogy az évek előrehaladtával természetes okok miatt érzékeljük. A szövet rugalmassága ugyanis csökkenni kezd, amikor az évek előrehaladtával a kollagén már nem működik annyira, melleink megereszkednek és kevésbé lesznek sűrűek. Ezért szoktak 40 év felett már mammográfiás vizsgálatokat javasolni, mert a sűrűségcsökkenés miatt az orvosok jobban látják a szöveteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.