Hüvelygomba: ne szégyenkezzünk, kezeljük! (x)

Viszket, szúr, ég, és még beszélni is szégyellünk róla. A hüvelygomba a leggyakoribb hüvelyi fertőzések egyike, ennek ellenére még manapság is gyakorlatilag tabuként kezeljük. Csendben szenvedünk, megbízhatatlan házi praktikákkal próbálkozunk, pedig ha szakszerű segítséget kérnénk, egy csapásra megszabadulhatnánk kellemetlen tüneteinktől.

A hüvelygomba nemcsak szexuális életünkre nyomja rá a bélyegét, a folyamatos diszkomfortérzés és a kísérő kínzó panaszok mindennapjainkat is megkeserítik. Elveszettnek érezzük magunkat, pedig egyáltalán nem vagyunk egyedül a problémánkkal, sőt. Kevés olyan felnőtt nő van a világon, aki egyszer sem tapasztalta volna életében a hüvelygomba okozta tüneteket. Statisztikák szerint négyből három nőnél élete során legalább egyszer előfordul, és minden második érintett esetében legalább egyszer meg is ismétlődik a fertőzés.

A nők egy része azonban még ma is kínosnak érzi az intim fertőzéseket , és nem hogy partnerüknek nem mernek róla beszélni, de szégyenükben gyakran orvoshoz sem fordulnak. Ennek a szégyenérzetnek az egyik legfőbb oka egyébként, hogy még manapság is erősen tartja magát a tévhit, hogy hüvelyi fertőzéseket csak szexuális úton lehet elkapni, így az érintetteket a társadalom egy része hajlamos "könnyűvérűnek" bélyegezni. Márpedig ez butaság, mert a közhiedelemmel ellentétben a gombás hüvelyi fertőzések leggyakrabban endogén (szervezeten belüli) eredetűek.

A hüvelygomba a leggyakoribb hüvelyi fertőzések egyike
A hüvelygomba a leggyakoribb hüvelyi fertőzések egyike

A hüvelygomba leggyakoribb kórokozója a Candida albicans nevű élesztőgomba, amely egyébként normál körülmények között is megtalálható a szervezetben. Panaszokat csak akkor okoz, ha felborul a hüvelyflóránk egyensúlya. Normál állapotban a hüvely savas kémhatása felel azért, hogy a kórokozók ne tudjanak elszaporodni odabent, ám ha ez a kényes egyensúly megbillen, a gombák (vagy egyéb kórokozók) utat törhetnek maguknak.

A hüvelygomba tünetei:

  • viszkető, égő intim tájék
  • sajgó érzés a hüvelybemenet környékén
  • duzzadt szeméremajkak
  • fehér, túrós állagú hüvelyváladék
  • szex során tapasztalt fájdalom
  • vizeléskor jelentkező szúró érzés

Felejtsük el az házi praktikákat!

A kínzó tünetek megjelenésétől könnyen kétségbeeshetünk. Elszégyelljük magunkat, és ahelyett, hogy panaszainkkal orvoshoz fordulnánk, internetes fórumokon ajánlgatott házi praktikákkal próbáljuk kikúrálni magunkat. Joghurtba mártogatott tampon, aloe vera kivonat, grépfrútmag-cseppek - csak néhány a leggyakoribb öngyógyító fortélyokból, amelyek jobb esetben nem hoznak változást, rosszabb esetben viszont akár továbbfokozhatják a bajt. Nem érdemes hát mártírként csendben szenvedve arra várni, hogy majd csak elmúlik, mert szakszerű kezelés híján akár súlyos szövődményekkel (például kismedencei gyulladással, meddőséggel stb.) is számolhatunk.

Forduljunk orvoshoz!

A legjobb, amit tehetünk, ha a tünetek jelentkezése után amint lehet, nőgyógyászhoz fordulunk. Ez egyébként azért is fontos, mert egyáltalán nem biztos, hogy jól azonosítottuk a panaszainkat, így az orvosi vizsgálat után az is kiderülhet, hogy nem hüvelygombával van dolgunk. Vagy lehet, hogy valóban hüvelygomba a tüneteink forrása, ám előfordulhat, hogy nem a Candida albicans felelős érte. Fontos tehát, hogy biztosra menjünk, és a fertőzésnek megfelelő kezeléssel kúráljuk magunkat.

A panaszok mihamarabbi megszüntetésére orvosunk valószínűleg helyi kezelést, vagyis gombaellenes hatású kúpot, esetleg kenőcsöt fog nekünk ajánlani, amely mellé bizonyos esetekben szájon át szedhető gyógyszert is felírhat. A partner kezelésére akkor van szükség, ha neki is van panasza, vagy ha hüvelygombánk többször kiújul. Ha párunk nem kapja meg a megfelelő terápiát, akkor könnyen visszafertőzhet bennünket, így "pingpongozhatunk" akár hónapokon át a kellemetlen fertőzéssel. Azt sem árt azért tudni, hogy a hüvelygomba kezelése egyre nagyobb kihívást jelent az orvostudománynak, ugyanis - csakúgy, mint a baktériumok és az antibiotikumok esetében - számos gombafaj mára ellenállóvá vált a leggyakrabban alkalmazott gombaellenes hatóanyaggal szemben. Éppen ezért mindinkább előtérbe kerül a szintetikus gyógyszerek által a terápiából kiszorított, ám a gombás fertőzés kezelésében régóta jól bevált bórsav.

Micovag Plus hüvelykúp a hüvelyflóra egyensúlyáért

Bármilyen terápiát javasoljon is kezelőorvosunk, a kezelés során, illetve azt követően szükség lesz a hüvelyflóra helyreállítására is. Ebben lehet segítségünkre a Micovag Plus hüvelykúp, amely nemcsak helyreállítja és normalizálja a hüvely pH-értéket, megakadályozva a kórokozó mikroorganizmusok megtelepedését, de nyugtató hatásának köszönhetően a kellemetlen viszketést és az égő érzést is enyhíti.

A Micovag Plus egyik fő összetevője a kamilla gyógynövényből származó illóolaj, a bizabolol. Emellett tartalmaz még tejsavat is, amely elősegíti a hüvelyflóra természetes, savas közegének helyreállítását. A hüvelykúpban található bórsav ugyancsak közrejátszik a hüvelyi pH normalizálásában. A Micovag Plus hüvelykúp a patikákban vény nélkül kapható, állandó összetételű és minőségű gyári készítmény.

Micovag Plus

Ne feledkezzünk meg a megelőzésről!

A megelőzés érdekében a legtöbb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk kiiktatni életünkből azokat a tényezőket, amelyek könnyen felborítják a hüvely érzékeny egyensúlyát:

  • ne használjunk dezodorokat és illatosított termékeket az intim tájékon és környékén
  • amennyire csak lehet, próbáljuk kiiktatni életünkből a stresszt
  • erősítsük immunrendszerünket
  • bármilyen okból kell antibiotikumot szednünk, annak mellékhatásként nemcsak a bélflóra, hanem a hüvelyflóra egyensúlya is felborulhat: az ilyenkor könnyen kialakuló fertőzések kivédésére érdemes a hüvely egészséges állapotának helyreállítását elősegítő készítményt is használni
  • vécéhasználat után a törlést mindenképpen elölről hátrafelé végezzük
  • edzés után mindig cseréljünk fehérneműt

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!