Fibróma a méhben: mikor gyanakodjunk?

A fibróma tulajdonképpen egy jóindulatú szövetkinövés, kötőszöveti sejtburjánzás, amely a méhben, illetve annak környékén alakul ki. Gyakran leiomiómának vagy egyszerűen miómának is nevezik. Bár igen gyakori jelenség, időnként komoly problémákhoz is vezethet.

A méhfibróma rendkívül gyakori, egyes szakemberek szerint a nők nyolcvan százalékánál kialakulhat élete során valamikor. Leginkább a 30 és 40 év közötti korosztályt érinti, és még nem tisztázott, hogy pontosan miért jelenik meg. A fibróma állhat egyedül és lehet belőle több tucat is, mérete a gombostűfejnyitől egészen a szabad szemmel is jól észrevehetőig terjedhet, akár akkorára is megnőhet, hogy a bordákra nyomást kifejtve kellemetlenségeket, fájdalmat is okozhat.

méh, fibróma, hátfájás
A MÉHBEN LÉVŐ FIBRÓMA HÁTFÁJÁST IS OKOZHAT

A méhfibróma jelei

A fibróma nem jelent közvetlen életveszélyt, és ritka, hogy daganat alakuljon ki belőle, az orvosok általában mégis az eltávolítását javasolják, mert igen súlyos szövődményei is lehetnek. Lássuk, milyen jelek esetén gyanakodhatunk fibrómára!

A hosszú ideig tartó menstruáció az egyik legjellegzetesebb figyelmeztető tünet lehet. Fibróma esetén a havi vérzés akár több, mint nyolc napig is tarthat, ráadásul olyan erős lehet, hogy két-három óránként kell cserélni a tampont vagy az intim betétet. A menstruáció során távozó vér pedig alvadt darabokat is tartalmazhat.

A menstruációval közvetlenül nem összefüggő, medencetájéki fájdalom is figyelmeztető jel lehet. Ebben az esetben a fibróma már akkorára nőhet, hogy nyomást gyakorol a környezetére is, ez jelentkezhet fájdalomként vagy kellemetlen érzésként. A mérete mellett az elhelyezkedése is zavaró lehet, például akkor, ha a húgyhólyagot is nyomja. Ennek egyik következménye a vizeletürítés fájdalmassága, túl gyakorivá válása, vagy éppen az az érzés, hogy nem tudjuk teljesen kiüríteni a hólyagot. Ezek a kellemetlenségek főleg akkor jelentkezhetnek, ha fekszünk, így az éjszakai pihenésünket is megzavarhatják.

Amennyiben a sejtburjánzás a méhszáj környékén található, az rendkívül fájdalmassá teheti a szexuális együttlétet, sőt akár közösülés utáni vérzést is okozhat. A fájdalom mértéke eltérő lehet a behatolási pozíciótól függően. Időnként a fibróma jelentős méretűvé nőhet, akár akkorára, hogy tulajdonképpen szabad szemmel is jól látható. Azonban a has növekedését, puffadtságát sokan nem a fibrómának, hanem egyszerű hízásnak tulajdonítják.

A fibróma olyan, kötőszöveti sejtekből álló jóindulatú szöveti burjánzás, mely a test bármelyik részén megjelenhet. A legtöbb esetben azonban nem okoz semmilyen problémát, legfeljebb esztétikailag lehet zavaró. Hogyan kezelhetjük? Szükséges-e egyáltalán orvoshoz fordulni a fibrómákkal?

Mi lehet a kiváltó ok?

Ha az életvitelünkben nem következett be nagyobb változás, nem változtattunk az étrendünkön vagy ugyanannyit sportolunk, mint korábban, mégis nő a hasunk, érdemes megvizsgáltatni magunkat a nőgyógyásszal!

Meglepő módon, a fibróma olyan idegeket is nyomhat, melyek a hát alsó részében, illetve a derékban okoznak fájdalmat. Az ugyanis, hogy milyen tünetekkel jár együtt ez a sejtburjánzás, erősen függ annak méretétől és elhelyezkedésétől.

Még az is előfordulhat, hogy a fibróma a gerinctájéki idegeket nyomja, így a fájdalom, zsibbadás vagy bizsergő érzés a combokban jelentkezik. Ha a hátfájás egyéb tünetekkel is együtt jár (például a vizeletürítési szokások megváltozásával vagy menstruációs változásokkal), mindenképpen nőgyógyászati vizsgálatra van szükségünk.

A fibróma, meglepő módon, a méh külső falán is kialakulhat. Ilyenkor a beleket is nyomhatja, többek között annak alsó traktusát, így megzavarhatja a székletürítést, és akár székrekedést vagy végbéltájéki fájdalmat is okozhat. Természetesen, a székrekedés rendkívül gyakori tünet, és számos betegség állhat a hátterében, azonban a hölgyeknél nem szabad kihagyni a számításból a méhfibrómákat sem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!