Felfázás? Teázás helyett Urzinol tabletta (x)

Sokan vannak, akik a felfázás első tünetei után azonnal a gyógyteák után nyúlnak, remélve, hogy a különféle főzetekkel orvosolni tudják a problémájukat. És bár tény, hogy bizonyos gyógynövények valóban segíthetnek a panaszainkon, gyakran jobban járunk, ha a teázásnál hatásosabb alternatívát keresünk.

A köznyelvben egyszerűen csak felfázásként emlegetjük, ám a betegség kialakulásáért elsősorban mégsem a hideg a felelős. A hólyaghurut valójában egy húgyúti fertőzés, amit az esetek 80 százalékában az E.coli nevezetű bélbaktérium okoz.

Milyen tünetei vannak a felfázásnak?

A felfázás legjellemzőbb és leggyakrabban jelentkező tünete a gyakori és sürgető vizelési inger. Sokaknál fordul elő az is, hogy bár folyamatos vizelési ingerük van, vizeletet csak alig-alig tudnak üríteni, ami így a várva várt megkönnyebbülést sem hozza el. Jellemző, hogy a vizelet ilyenkor zavaros, a szokásostól eltérő szagú, sőt akár véres is lehet. A vizelést gyakran kíséri csípő, égő érzés vagy alhasi görcs. Ha az említett tünetek mellett hidegrázás és hőemelkedés is jelentkezik, akkor előfordulhat, hogy valamilyen szövődménnyel van már dolgunk.

felfázás, hólyaghurut
A vizelést gyakran kíséri csípő, égő érzés vagy alhasi görcs. Fotó: Getty Images

A gyógyteák és a felfázás

A hólyaghurut kezdeti szakaszában, amikor a panaszok még enyhék, sokan fordulnak a különféle gyógyteákhoz, abban bízva, hogy azokkal "kimossák" a húgyutakból a kórokozókat. Bizonyos főzetek valóban hasznosak lehetnek, már csak azért is, mert a bőséges folyadékbevitel valóban megakadályozhatja a hólyagba jutott baktériumok hólyagfalon történő megtapadását. Ha pedig a tea valamilyen antibakteriális hatású gyógynövényből készül, akkor még fel is tudja venni a harcot a kórokozókkal. A drogériákban kapható, különféle teák hatásosságában viszont nem mindig lehetünk biztosak.

Fontos tudni, hogy bár több olyan gyógynövény is létezik, amely antibakteriális anyagokat termel, a húgyúti fertőzések kezelésére csak azok alkalmazhatók sikerrel, amelyek a vesén át kiürülő antibakteriális anyagot tartalmaznak - ilyen például a medveszőlőlevél. Ám az egyáltalán nem biztos, hogy a bolti polcokon sorakozó, felfázására szánt teakeverékek mindegyike ilyen, valóban hatásos antibakteriális gyógynövényt tartalmaz. Emiatt érdemesebb lehet inkább a gyógynövény hatóanyagával készült, ellenőrzött minőségű patikai készítményt választanunk.

Már csak azért is, mert sokan vannak, akik idegenkednek a gyógyteáktól, és a kellemetlen ízük miatt nem szívesen fogyasztják őket. Például a felfázás ellen hatékony medveszőlőlevél tea formájában rendkívül fanyar, kesernyés ízű, ráadásul az érzékenyebbeknél gyomorirritációt, émelygést, hányingert, hányást is okozhat, így sokan inkább nem is próbálkoznak vele. A teázás helyett éppen ezért érdemes olyan alternatívát választanunk, ami nemcsak, hogy bizonyítottan hatásos, de mellékhatással sem jár és jóval kevesebb kellemetlenséget okoz.

A gyógyító medveszőlőlevél

Amint azt korábban említettük, a medveszőlőlevél enyhe hólyaghurut esetén hasznos segítségünk lehet. A gyógynövény bizonyítottan hatásos az E. coli baktérium ellen, antibakteriális hatása mellett pedig gyulladáscsökkentő, a baktériumok megtapadását gátló, valamint enyhe vízhajtó hatással is rendelkezik. A medveszőlő terápiás hatását a gyógynövény levelének kivonatában található növényi hatóanyagok, az úgynevezett hidrokinon-származékok biztosítják. Ezek az anyagok igazoltan antibakteriális hatásúak, de jó hír, hogy ellentétben az antibiotikumokkal, velük szemben nem tud rezisztencia kialakulni. A medveszőlőlevelet ráadásul nemcsak tea, hanem hagyományos növényi gyógyszer formájában is alkalmazhatjuk, így elkerülhetjük a növény okozta kellemetlen mellékhatásokat.

Urzinol, recept nélkül

Urzinol tabletta, felfázás, hólyaghurut, medveszőlőlevél

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú, hagyományos növényi gyógyszer.

Az Urzinol tabletta magas koncentrációban tartalmaz medveszőlőlevél­kivonatot, aminek köszönhetően segíthet csillapítani az enyhe hólyaghurut kezdeti, hirtelen fellépő, kellemetlen tüneteit, köztük a sürgető vizelési ingert, illetve az égő érzéssel járó hólyagürítést. Az Urzinol patikában recept nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer, és nemcsak népi gyógyászati tapasztalatok, hanem immár kísérletes farmakológiai adatok is rendelkezésre állnak a gyógyhatásával kapcsolatban.

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.