Az endometriózis tünetei, kezelése és szövődményei

Endometriózis alatt azt értjük, amikor a méh nyálkahártyasejtjei nem a méhben, hanem valahol máshol, a méh üregén kívül jelennek meg. A rendkívüli fájdalmakkal járó betegség diagnózisát sokan csak nagyon sok szenvedés után kapják csak kézhez. Miért?

A reproduktív korban lévő nők 5-15 százalékát érinti az endometriózis , de mivel a betegség sokszor nem okoz tünetet, a hölgyek nem feltétlenül tudnak arról, hogy érintettek lennének.

Vajon a korábbi 1 százalék alatti előfordulás miért nőtt ekkorát? Újabb betegséget talált ki a tudomány? Közel sem erről van szó. Az ok, hogy fejlődött a diagnosztika, és a nők ma később is esnek teherbe. Ez utóbbinak azért lehet jelentősége, mert régebben korábbra esett a gyermekvállalás, a terhesség pedig csökkenti e betegség kockázatát (ennek oka, hogy terhesség alatt nincs menstruáció, így az endometriotikus elváltozások is elsorvadnak). Azzal tehát, hogy a hölgyek már a húszas éveik elején szültek, akár meg is előzhették ezt a betegséget, míg ma a késői szülés éppen hogy növelheti az előfordulást.

Az endometriózis tünetei és diagnózisa

Az endometriózist nőgyógyászati szűrővizsgálaton jó esetben azelőtt észreveszik, hogy az tüneteket okozna. Ha már tüneteket okoz, akkor a legjellegzetesebb szimptómája a ciklikus fájdalom (ami szinte kizárólag e betegségnél jelentkezik). Ilyenkor a ciklikusságot az okozza, hogy az endometrium sejtek - legyenek azok akárhol - minden hónapban menstruálnak. Emiatt akár a hashártyán, akár a petefészken van ez az elváltozás, az érintett terület minden hónapban, ciklikusan fáj. Ha a bélfal és a húgyhólyag is érintett, akkor tünet lehet az is, hogy a menstruáció idején a széklet és a vizelet is véres. Ez könnyebbé teheti a diagnózis, lévén az orvosok ilyen jellegű vérzéseknél endoszkópos vizsgálatot is végeznek, azaz megnézik kamerával a húgyhólyagot, béltükrözéssel pedig a vasbelet. Gyakori az is, hogy a diagnózist gyakorlatilag csak műtéttel lehet felállítani.

Milyen lehetőségei vannak orvosnak és betegnek a diagnózis után? Mekkora az esély a gyógyulásra? Dr. Kelemen Csaba nőgyógyász és endokrinológus minden kérdésre választ ad Betegségek A-Z rovatunkban.

Kattintson az Endometriózisról szóló bejegyzésért ide!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra