A terhes nők ezért híznak

Bár sokan a várandósságot okolják az anyák testsúlygyarapodásukért, sőt az elhízásért is, egy amerikai tanulmány rávilágított, hogy a fő bűnös valószínűleg a gyerekneveléssel járó életforma és az életkor.

A Michigani Egyetem tudósa, Olga Yakusheva kutatása során megvizsgálta és összehasonlította a gyereket nevelő anyák tartós súlygyarapodását a gyermektelen nők várható súlynövekedésével.

Yakusheva és kollégái mintegy 30 ezer olyan nő adatait elemezték, akik 1-4 gyereket szültek. Miközben a legtöbb nő sohasem szerezte vissza szülés előtti alakját, a szülés után 1-2 évvel mért testsúlyuk szinte megegyezett azzal a súllyal, melyet gyerekszülés nélkül értek volna el - mutatta ki a kutatás.

terhes
Várják a kis tesót. A nők hízása gyakran anyai életvitelükhöz kapcsolódik

A szakértők eredményei ellentmondanak annak az általános vélekedésnek, amely szerint a várandósság alatt szerzett plusz kilogrammok okozzák a tartós túlsúlyt. A tanulmány alapján a hízás az életkor és a szülői életmód számlájára írható: sok anya a túlterheltség miatt gyakran mond le a testedzésről , és az is gyakori, hogy elfogyasztják a kisgyerekük tányérján maradt ételt.

Mind a gyereket nevelő, mind a gyermektelen nők évente átlagosan 0,8 kilogrammal lesznek nehezebbek az életkor előrehaladtával, emellett az anyák évente csaknem fél kilogrammal többet híznak, mint a gyermektelenek.

A kismamák többsége aggódva szemléli a mérleget hétről hétre, ennek ellenére húsz százalékuk túl sok plusz kilóval gyarapodik a terhesség alatt, ami nem jó a babának sem. Alkati dologról van szó, vagy az elhízás igenis megelőzhető? Részletek!

"Sok nő lelkesen diétába kezd és sportol egy rövid ideig, hogy visszaszerezze szülés előtti alakját, majd elkedvetlenedik az eredménytől. Sokkal jobb, ha holisztikusan közelítik meg a dolgot és hosszú távon figyelnek az egészséges életmódra a várandósság előtt, alatt és után. Az eredmények miatt az anyáknak nem kell bűnösnek érezniük magukat. Az anyasággal járó igénybevételt és az életkorral járó testsúlynövekedést figyelembe véve fontos a pozitív testkép erősítése terhesség után" - vélte Yakusheva.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.