A Lánchídtól indul a mellrák veszélyeire figyelmeztető séta

Október hagyományosan a mellrák elleni küzdelem hónapja, melynek kapcsán péntek estétől vasárnap estig ismét rózsaszínbe öltözik a Lánchíd. Vasárnap este egy közös sétával is felhívják a figyelmet a betegség veszélyeire.

Vasárnap tartják a mellrák figyelemfelhívó sétát a Lánchídon. Az érdeklődőket október 6-án, vasárnap 18 órára várják a szervezők, a közös séta a hídra 18:30-kor indul a Duna Korzótól. A séta előtt délután 14 órától ingyenes, regisztrációhoz kötött konferencián előadásokkal várják a szervezők az érintetteket és hozzátartozóikat.

Az eseménnyel a fiatalok figyelmét is szeretnék felhívni, mivel az 50 év alattiaknál a 2010-es években 30 százalékkal emelkedett a diagnosztizált megbetegedések száma. Egy frissen megjelent tanulmány szerint ugyanebben az időszakban kimagasló arányban nőtt az egyik legagresszívabb típus előfordulása a fiatalabb korcsoportban. A triplanegatív emlőrák a 45 év alatti korosztályban 10 százalékkal magasabb (23,6 százalék), mint a 45-65 évesek körében (13,4 százalék). Jó hír azonban, hogy gyorsan fejlődnek a terápiák, amelyek hazánkban is egyre inkább elérhetők, idén nyár óta már éppen erre az altípusra is.

Vasárnap tartják a mellrák figyelemfelhívó sétát a Lánchídon. Fotó: Getty Images

Korosztálytól függetlenül továbbra is a hormonális típusú emlőrák a leggyakoribb, amely a betegek több mint a felét érinti. Erre a típusra is igaz, hogy korai felfedezéssel és időben elkezdett, megfelelően személyre szabott terápiával hosszú távon tünetmentessé tehető a betegség.

„Nem egységes betegségről van szó, és nincs olyan, hogy valaki túl fiatal a mellrákhoz!” – figyelmeztetett Tóth Krisztina, a látványos akciót minden évben megszervező Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen az Egészségért egyesület alelnöke. A 30-40-es korosztálynak sokszor álbiztonságérzete van a koruk miatt, pedig nagyon fontos, hogy már a fiatalok is havi rendszerességgel végezzenek önvizsgálatot, és ha változást éreznek mellük állapotában, formájában, feltétlenül forduljanak orvoshoz – tette hozzá.

Nyomatékosította, hogy az interneten nagyon könnyű félretájékozódni. Fontos, hogy a tudományos bizonyítékokon alapuló forrásokat tartalmazó honlapokat és közösségimédia-felületeket keressük, és a kezelésekkel kapcsolatos kérdéseket minden esetben kezelőorvosunkkal beszéljük meg. „Egyáltalán nem mindegy, pontosan mivel kell szembenézni, hiszen a mellrák fajtáit, épp a sokféleség miatt, eltérően kell kezelni”– emelte ki. Mint mondta, ezért is nagyon fontos a rendszeres önvizsgálat és az, hogy a 45-64 év közötti nők menjenek el a kétévenként meghívóval igénybe vehető népegészségügyi célú szűrésre. Akit időben és pontosan diagnosztizálnak, modern kezeléssel nagyon jó esélyekkel meggyógyulhat.

A séta résztvevői tehát 18:30-kor indulnak a hídra a Duna Korzótól, zenés felvezetéssel. A szervezők előtte szeretettel várják az érintetteket, betegeket, gyógyultakat és a családtagokat, valamint minden érdeklődőt a Budapest Marriott Hotelben tartandó szokásos éves emlőrák konferenciára, előadásokra és kerekasztal-beszélgetésekre. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A 14 és 18 óra közötti előadások témái:

  • fiatalkori, terhességi emlőrák, termékenység, gyermekvállalás kérdései
  • mozgásszervi problémák kezelési lehetőségei
  • gyógyszerkölcsönhatások és -mellékhatások
  • betegútfelmérés főbb eredményei
  • emlőráktípusok

További információk az alábbi linken elérhetők. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!