Mit kockáztat, aki keresztbe tett lábbal ücsörög?

Akár a térdünknél, akár csak a bokánknál tesszük keresztbe a két lábunkat, sokan ezt találják a legkomfortosabb pozíciónak egy széken ülve. Lehetnek-e azonban egészségügyi kockázatai a kényelemnek? Mutatjuk, mit mond erről a tudomány.

Egy immár közel harminc éve született felmérésből ugyan, de még azt is tudni lehet, hogy az emberek többsége, 62 százaléka a jobb lábát szereti keresztbe tenni a bal felett, 26 százalékuk éppen fordítva, és csupán 12 százalékuknak nincsennek különösebb preferenciái a kérdésben. De vajon arra is tudjuk a választ, hogy mi történik ilyenkor pontosan a lábainkkal és a szervezetünkkel?

Nos, mint azt Adam Taylor, a Lancasteri Egyetem anatómiai ismereteket oktató professzora, kutatója írja a The Conversation oldalán megjelent cikkében, általában véve ez a testtartás rontja a csípők egyenetlenségével járó állapotokat, amikor – például gerincferdülés következtében – az egyik oldali csípő magasabban áll, mint a másik. Kihatással van továbbá az alsó végtagok véráramlására, fokozva a vérnyomást, valamint a vérrögképződés veszélyét is. A legtöbb kutatás abban is egyetért, hogy rosszabb, ha a térdünknél tesszük keresztbe a lábainkat, mintha a bokánknál tennénk.

keresztbe tett lábak, fiatal nő, ülés
Egészségügyi oldalról pro és kontra is akadnak érvek a lábak ülés közbeni keresztbe tétele mellett és ellen. Fotó: Getty Images

A gerinc és a herék is megsínylik

„Minél gyakrabban és hosszasabban ülsz keresztbe tett lábakkal, annál valószínűbb, hogy hosszú távon megváltozik az izmok hossza és a csontok elrendeződése a medencédben. Mivel pedig csontvázunk részei szoros összeköttetésben állnak egymással, a keresztbe tett lábak akár a gerinc és a vállak tartását is ronthatják” – húzta alá Taylor. Kitért rá, a nyaki csontok elváltozásai miatt a fejtartás is megváltozhat, amit aztán a gerincnek kell kompenzálnia a medence feletti súlypont megőrzése érdekében. Általában véve a nyakra negatív hatással van, ha a test egyik oldala gyengébb, mint a másik. Ugyanez a kiegyensúlyozatlanság megfigyelhető a medence és a derék izmaiban is a rossz testtartás, illetve a keresztbe tett lábakkal ücsörgés okozta feszülés és stressz eredményeként. Ezenkívül a medence is elcsúszhat amiatt, hogy a hosszas nyújtás az egyik oldalon elgyengíti a farizmokat.

Mindent egybevetve, ha gyakran engedünk a kényelem csábításának ülés közben, a gerincferdülés és egyéb deformitások megnövekedett kockázatával kell számolnunk. Okozhat továbbá az ilyesfajta lábtartás trochanter major fájdalom szindrómát, egy gyakori és igen fájdalmas állapotot, amely a csípő és a comb külső felét érinti. Különböző kutatások kimutatták azt is, hogy a lábak keresztbe tétele nyomás alá helyezheti, valamint károsíthatja a peroneus ideget. Ennek jellemző manifesztációja a láb kislábujj felőli oldalának emelésekor jelentkező gyengeség, de akár a teljes lábfej lóghat az azt emelő izmok működési zavara okán. Mindazonáltal a legtöbb esetben ez a panasz csak rövid életű, és néhány percen belül helyreáll.

„Arra vonatkozóan is létezik tudományos bizonyíték, hogy a lábak keresztezése kihatással lehet a hímivarsejtek termelődésére. Ennek oka, hogy a herék hőmérsékletének 2-6 Celsius-fokkal a normál testhő alatt kell maradniuk. Az ülés önmagában is mintegy 2 fokkal növeli a herék hőmérsékletét, ha viszont a férfiak keresztbe is teszik a lábaikat, az akár további 3,5 fokos hőmérséklet-emelkedéshez vezethet. Márpedig korábbi tanulmányok szerint a herezacskóban vagy a herékben bekövetkező hőmérséklet-növekedés csökkentheti mind a spermiumok számát, mind a sperma minőséget” – mutatott rá a lancasteri professzor. Hozzátette, anatómiai okokból a nők egyébként könnyebben tudják keresztbe tenni egyik lábukat a másik felett, főként azért, mert a férfiak csípőjének kisebb a mozgástartománya.

Miért lehet előnyös így ülni?

Mint az a fenti felsorolásból látható, sok minden szól a keresztbe tett lábakkal ücsörgés ellen, akadnak azonban érvek mellette is. Taylor cikke szerint például egyes kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy azokban az esetekben, amikor az egyik láb eleve jelentősen hosszabb a másiknál, ez segíthet a medence két oldalának magasságát egymáshoz igazítani. Emellett ez a testtartás ellazít egyes izmokat is, különösen a ferde hasizmokat, segítve azok túlterhelődésének megelőzését. Hasonlóképpen arról is születtek tudományos feljegyzések, hogy javítja a csípő-keresztcsonti ízület stabilitását, amely a gerinc és a lábak közötti súlyelosztásban tölt be kulcsszerepet.

Mi tehát a végső ítélet? Nos, Taylor szerint talán jobb, ha amikor csak tehetjük, nem tesszük keresztbe a lábainkat a széken ülve. Mindazonáltal nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az azzal kapcsolatban említett kockázatok jelentős részét egyéb, a háttérben meghúzódó problémák is súlyosbítják, mint akár a mozgásszegény életmód és az elhízás. Így tehát a legjobb tanács, amit az ügyben adni lehet, hogy inkább csak ne üljünk túl sokáig ugyanabban a pozícióban, illetve törekedjünk a rendszeres testmozgásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra