Így tudunk egészségesen öregedni

Ha kicsit utánagondolunk, hamar rájöhetünk, hogy fizikai egészségünk nagyban összefügghet azzal, hogy milyen állapotban vannak a lábaink. Ha valami problémának van velük, akkor ez az egész életünkre kihat.

Ezért fontos lábunk egészsége

A lábak egészségének fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Hatással van a tartásunkra, a fittségünkre, az energiaszintünkre, sőt egy 2017-ben készült tanulmány összefüggést talált a lábujjhajlító izmok állapota és a vérnyomás, illetve az alvás minősége , sőt a 2-es típusú cukorbetegség között is.

Hogy lábaink egészségét megőrizzük, ahhoz természetesen elengedhetetlen a rendszeres mozgás és a lábfejek rendszeres tornáztatása. Nyújtsuk rendszeresen a vádlit, próbáljunk meg összegyűrt zsebkendőket felszedni a lábujjainkkal a talajról, használjunk gumiszalagot a talp nyújtására. Ortopédushoz is érdemes elmenni, hogy tisztában legyünk vele, milyen állapotban vannak a lábfejeink, és hogy van-e szükségünk esetleg talpbetétre vagy más, rendszeresen használandó orvosi segédeszközre.

Rendszeres masszázs és mezítlábazás

Nagyon jó ötlet az is, ha rendszeresen elmegyünk talpmasszázsra, vagy ha ez nem fér bele a keretünkbe, akkor a saját lábunkat masszírozzuk át rendszeresen. Ehhez bevethetünk speciális kislabdát, fahengert is. A lábujjak átmozgatásáról se feledkezzünk meg, és járjunk mezítláb, amilyen gyakran csak tudunk!

Erősítsük a lábainkat, ha egészségesen szeretnénk öregedni
Lábaink egészségének szempontjából nem mindegy, milyen cipőt hordunk

Milyen cipőt válasszunk?

Kiemelt fontosságú az is, hogy milyen cipőket, lábbeliket viselünk. A vádlik, lábak izmainak és ízületeinek sem a túl magas, sem a túl lapos talpú cipők hosszú távú viselése nem tesz jót. Ennek oka, hogy természetellenes pozícióba kényszerítik az alsó végtagot, ami miatt a vádli izmai megrövidülhetnek. A nőknek persze nem kell lemondaniuk a magassarkú viseléséről, de ha egészséges lábakat szeretnének, akkor csak alkalmanként hordjanak ilyesmit. A tangapapucsokat sem egész napos hordásra tervezték, ezt is mindig vegyük figyelembe.

Ha szeretnénk elkerülni, hogy fájjanak a lábaink, rossz legyen a tartásunk, lúdtalpunk, bokasüllyedésünk, vagy egyéb lábproblémáink legyenek, érdemes tisztában lenni azzal, milyen cipők ártalmasak a lábunknak a leginkább. Melyek a legrosszabb cipők egészségünk szempontjából? Kattintson!

Válasszunk olyan cipőt, amelyben hosszában és széltében is elég hely van a lábujjaink számára, valamint enyhén párnázottak, és egészen minimális mértékben megemelik a sarkunkat. Ezzel máris sokat tettünk azért, hogy alsó végtagjaink erősek és egészségesek maradjanak. Otthonra is kényelmes papucsot válasszunk, amely lehet akár gyógypapucs is, hogy minél jobban tehermentesítsük a lábainkat!

Kérjük szakember segítségét, ha szükséges!

A számunkra legtökéletesebb lábbeli kiválasztásában bármikor kérhetjük ortopédus segítségét, ha úgy érezzük, hogy nincs a birtokunkban elég információ. Ez különösen azoknak fontos, akik rendszeresen futnak, gyalogolnak, vagy tervezik, hogy belevágnak, mert a sportoláshoz viselt cipők megfelelő kiválasztása is nagyon fontos.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.