„Több mint 25 éve dolgozom a felsőoktatásban. Eredetileg az volt a terv, hogy 60 évesen nyugdíjba megyek, ám szinte az utolsó pillanatban felkínáltak nekem egy tekintélyes tanári állást külföldön. Így hát immár 3 éve folyamatosan utazgatok a munkahelyem és az angliai otthonom között, ahol a férjem is él, aki nemrég ment nyugdíjba” – kezdte beszámolóját egy nő, aki a The Guardian szakértőihez fordult tanácsért. Mint írta, férjével már több mint 20 éve együtt vannak, és a férfi mindig is támogatta a karrierje építésében és céljai elérésében. A távolság azonban kezd megterhelővé várni a házaspárnak, ugyanakkor a nő fél feladni a szakmáját, amelytől a társadalom értékes részének érzi magát.
„Egyszerre vonz és megrémít”
A tanárnő bevallotta, hogy bár nagyon sok mindent szeret a munkájában, 63 évesen már kezd elfáradni. Kimeríti őt a maximális teljesítményre való törekvés, és gyakran érzi úgy, hogy éppen a fáradtság miatt nem tudja a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségeiből. Zavarja ugyanakkor az is, hogy fogalma sincs, ő vagy a férje meddig fog még élni, és a mókuskerék továbbhajtása helyett talán jobb választás lenne, hogy minél több minőségi időt töltsön a szerelmével, amíg megteheti.
A nyugdíjba vonulás egyszerre vonz és megrémít. Mit fogok csinálni utána? Mi lesz, ha megbánom? A férjem azt mondja, hogy szeret nyugdíjas lenni, én azonban látom rajta, hogy hiányzik neki, hogy valami nagyobb dolog hasznos része legyen. Az én személyes identitásom nagy része a szakmámhoz köthető, így fogalmam sincs, hogyan definiálom majd magamat, ha visszavonulok. Közben viszont azt is be kell látnom, hogy a munkám miatt elhanyagoltam sok mindent, ami korábban örömet okozott: a kreatív énem ápolását, az állatok és a természet iránti szeretetemet, valamint a barátokat és a családot is” – fogalmazott a levélíró.
A házaspárnak egyébként nincs gyermeke, így nem vár rájuk az, ami a nyugdíjasok többségére: az unokákról való gondoskodás feladata. Jelenlegi lakhelyükre csak a korábbi munkáik miatt költöztek, és nagy álmuk, hogy elköltözzenek onnan. Ráadásul az anyagi erőforrásaik is megvannak a nyugodt nyugdíjas élethez, és egyelőre egészségesek is. „Nagyon kiváltságosak vagyunk. Akkor mégis miért ilyen nehéz megtennem ezt a lépést?” – tette fel kérdését a tanácsot kérő nő.
„Nyugdíjba vonulni nem mindig könnyű”
A levélírónak a The Guardian egyik szerkesztője, Annalisa Barbieri válaszolt, aki gyakran segít a hasonló problémákkal küzdő olvasóinak. Elsőször is felhívta a tanácsot kérő nő figyelmét arra, hogy természetes, hogy nehéznek érzi egy ilyen fontos döntés meghozatalát – főleg akkor, ha a számára nagyon is meghatározó karriert kellene lecserélnie egy olyan élethelyzetre, amelyet eddig még nem ismert.
Barbieri kikérte Meeri Rebane pszichoterapeuta véleményét is a témával kapcsolatban, hogy a lehető legjobb tanácsot adhassa olvasójának. A szakértő szerint a legtöbben azt gondolják, hogy az ilyen döntések „mindent vagy semmit” jellegűek, pedig ebben az esetben is bátran választhatjuk az arany középutat – például dolgozhatunk nyugdíjasként is, részmunkaidőben.
Segíthet a döntésben az is, ha végiggondolod, hogyan viseled a hosszú tanítási szüneteket. Virágzol vagy szétesel, amikor nincs munka? A válasz adhat némi támpontot ahhoz, hogyan fogod megélni a nyugdíjas lét első időszakát. Kezdetben azonban mindenképpen kényelmetlen lehet az új élethelyzet, mert más, mint amit addig megszoktál, ugyanakkor lehetőséget is adna arra, hogy kiderítsd, ki vagy most és mit szeretnél csinálni. Biztosan furcsa lesz az elején, ha nem lesznek betartandó határidők, és senki sem mondja majd meg neked, hogy mit csinálj. Ettől még ez az időszak is lehet hihetetlenül produktív” – olvasható a válaszban.
Rebane arra is rámutatott, hogy nyugdíjba vonulni nem mindig könnyű, ugyanis szorongást és bizonytalanságot szülhet – különösen akkor, ha az ember személyiségét és önértékelését nagymértékben meghatározza a munkája. A karrier befejezése ezért egyeseknél szomorúságot és veszteségérzést válthat ki. Barbieri szerint pedig nem kizárólag a munka adhat értelmet az életnek, hanem az ahhoz kapcsolódó rendszer, cél, társadalmi interakció és a valahová tartozás érzése – mindezt azonban nyugdíjasként is elérhetjük, például önkéntesként vagy egy saját közösség toborzásával.
A költözéssel kapcsolatban azt tanácsolták a szakértők a levélírónak, hogy azt talán ne a nyugdíjba vonulással egy időben tegye meg, mert még nagyobb lelki zűrzavart okozhat, ha túl gyorsan túl sok dolgot változtat meg maga körül. Az viszont csak rajta áll, hogy még a visszavonulás előtt szeretne-e költözni (esetleg közelebb a munkahelyéhez), vagy csak egy évvel az után.
Ne feledd, az eddigi életed nem a munkád miatt volt sikeres, hanem miattad. A jó hír pedig az, hogy saját magadat az életed következő szakaszába is magaddal tudod vinni” – figyelmeztette olvasóját a The Guardian szerkesztője.
