Kevesebb plusz kiló, kevesebb hőhullám

A fogyás segíthet a túlsúlyos illetve elhízott középkorú nőknek a menopauzával járó kellemetlen hőhullámok visszaszorításában.

"Egy ideje tisztában vagyunk azzal, hogy az elhízás hatással van a hőhullámokra, azt azonban nem tudtuk, hogy a fogyás gyakorol-e bármilyen hatást" - nyilatkozta Dr. Alison Huang, az július 12-i számában közzétett tanulmány szerzője. "Most kiváló bizonyítékunk van arra, hogy a fogyás valóban csökkenti a hőhullámok gyakoriságát.

A tanulmány résztvevői egy nagyszabású életmóddal kapcsolatos intervenciós program alanyai voltak, amely azt tűzte ki célul, hogy a résztvevők 7-9 százalékkal csökkentsék testsúlyukat. Huang, a Kaliforniai Egyetem szülész-nőgyógyász professzora szerint az eredmények újabb okot adnak a nőknek testsúlyuk szabályozására. A professzor úgy véli, a lényeg az, hogy igenis tehetünk valamint a hőhullámok ellen.

A tanulmányból kiderül, hogy a nők körülbelül egyharmada tapasztal hőhullámokat legalább öt éven keresztül a menopauzát követően, ami zavarja a nyugodt alvást, a munkavégzést és a szabadidős tevékenységeket, ráadásul szorongást és depressziót is kiválthat. A kutatás elején a vizsgálati és a kontroll alanyok körülbelül fele számolt be hőhullámokról. Hat hónappal később a vizsgálati csoport 49 százaléka legalább egy kategóriányi javulásról számolt be, míg ez az arány a kontroll csoportban csak 41 százalék volt.

Dr. Elizabeth Poynor, a Lenox Hill kórház szülész-nőgyógyásza szerint a kutatás eredményei jó hírt jelentenek. "Úgy gondolom, ez a tanulmány kiválóan megalapozza azt, hogy a jövőben nagyobb szabású, részletesebb és átfogóbb vizsgálatokat végezhessünk a hőhullámokkal kapcsolatban" - nyilatkozta a szakorvos.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!