A mellrák rizikófaktorai: nagy mell és mozgásszegény életmód

Kutatási adatok szerint emlőrákosoknál a nagyobb mellméret és a kevesebb mozgás esetén is magasabb halálozási kockázattal kell számolni.

Paul Williams és a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium tudósai megállapították, hogy amennyiben egy nőben emlőrák alakul ki, a mozgásszegény életmód növeli a halálozás kockázatát.Ismert, hogy a fizikai aktivitás mintegy 25 százalékkal csökkenti a daganat kialakulási kockázatát , azonban most az is igazolódott, hogy betegség esetén a mozgás 40 százalékkal javítja az esélyeket. Emellett az emlő mérete is befolyásoló tényezőnek bizonyult.

Jelen vizsgálat egy átfogó tanulmányra épült, mely 11 éves periódusban 80 ezer hölgyre irányult, akik közel kétharmada rendszeresen futott , egyharmada pedig sétált. A vizsgálat kezdetén még egyiknél sem diagnosztizáltak daganatos betegséget.

A vizsgált időszakban felmérték a megtett távot, a melltartó méretét, a testtömeget és a testmagasságot. A vizsgálat lezárultával 111 egyén halt meg emlőrák következtében, mindannyian 50-es éveik közepén. Azok között, akik betartották az előírt edzési tervet 42 százalékkal alacsonyabb volt az emlőrák halálozási arány, mint azok között, aki nem. Az ajánlás heti két és fél óra közepes, és 15 perc intenzívebb mozgást írt elő.

Már heti 11 kilométer séta, és 8 kilométer futás is védő hatásúnak bizonyult . A kutatás csupán a jelenségre világított rá, az ok-okozati kapcsolatra nem.

A '80-as évektől folyamatosan növekszik a nőket érintő daganatos megbetegedések száma, ezek közül a mellrák mintegy 30 százalékukat érinti. Demográfiai viszonylatban, a nyugati országokban nagyobb számban betegednek meg mellrákban, az önmagukra való odafigyelésnek és a korszerű vizsgálatoknak köszönhetően azonban egyre nagyobb a gyógyulási esélyük is. A legtöbb mellrák általában 45-65 éves korban jelentkezik, de előfordulhat ennél fiatalabb életkorban is. Az utóbbi években jelentősen emelkedett az időskori főként a 70 éves kor feletti daganatos megbetegedések száma is. Olvasson többet a betegségről kiemelt rovatunkban!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!