A helytelen életmód halálos veszélyei

Az életmód megváltoztatásával, a veszélytényezők kiiktatásával sok szívbeteg halála megelőzhető lenne.

A felmérések azonban azt mutatják, hogy a páciensek figyelmen kívül hagyják az orvosok tanácsait - állapította meg az a Bécsben vasárnap közzétett összehasonlító vizsgálat, amelyet nyolc európai országban, köztük Magyarországon végeztek David Wood brit kardiológus irányításával.

A több mint 25 000 orvos és kutató részvételével a bécsi Vásárközpontban zajló ötnapos európai kardiológiai megakongresszus elé tárt jelentés szerint a szívinfarktust szenvedett páciensek 20 százaléka egy évvel a betegség kialakulása még mindig cigarettázott, holott a dohányzás az egyik fő előidézője a különböző szív-, keringési és koszorúér-problémáknak. A túlsúlyosság szintén az elsődleges veszélytényezők közé tartozik, de a vizsgálatban részt vett nyolc és félezer beteg között az elhízottak aránya egyenesen nőtt, méghozzá 25-ről 38 százalékra.

A Csehországra, Finnországra, Franciaországra, Hollandiára, Magyarországra, Németországra, Olaszországra és Szlovéniára kiterjedő, tizenkét évet átfogó vizsgálat során három alkalommal mérték fel a kezeltek állapotát.

A harmadik rizikófaktor, a magas vérnyomás területén sem következett be jelentős javulás, sőt: hipertóniával küszködő betegek aránya az első vizsgálatnál 58,1, a másodiknál 58,2, a harmadiknál pedig 60,9 százalékot mutatott. Emelkedett a magas vércukorszinttel rendelkezők száma is - a diabétesz ugyancsak hozzájárulhat a szív- és keringési zavarokhoz -, 17,4-ről 28 százalékra.

Az orvosok szerint az életmód megváltoztatásával, a dohányzásról való leszokással, az egészséges táplálkozással, a rendszeres napi félórás mozgással, a stressz elkerülésével évente több millió halálesetet lehetne megelőzni Európában.

Az már régóta tudott, hogy az iparosodott országokban első számú "halálosztóvá" a szív- és keringési problémák váltak, köztük az infarktus, szívelégtelenség, koszorúér-elzáródás. A kongresszuson most elhangzott, hogy ez a betegségfajta egyre inkább fenyegeti a fejlődő országokat is. Ma már évente 17,5 millió ember halálát okozzák világszerte szív- és keringési zavarok.

A tanácskozás elé terjesztett beszámolók megerősítették, hogy Európában ugyancsak "listaelső" ez a kór. A földrészen hozzávetőleg tizennégy millióan szenvednek szívgyengeségben: a szív teljesítőképességének csökkenésével járó betegség végzetesebb, mint a rák legtöbb fajtája. Az érintetteknek csaknem a fele nem él tovább öt évnél. A statisztikák azt mutatják, hogy a halálesetek 49 százaléka szív- és keringési zavarokra vezethető vissza Európában. A negyvenöt éven felüli férfiaknál és hatvanöt éven felüli nőknél a meszesedés következtében fellépő koszorúér-elzáródás a legfőbb elhalálozási ok.

Becslések szerint évente 170 milliárd eurót költenek Európában a szív- és keringési problémákkal küszködő betegek kezelésére.

2007-09-02 15:00

Forrás: MTI - Panoráma

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.