Figyelmeztetnek, nekik lesz most nehezebb

Az évszakváltás erősen befolyásolja a tüneteket.

Jelenleg országosan nagyon magas a pollenterhelés, helyenként akár extrém magas is lehet a parlagfű virágporának koncentrációja. A héten a megerősödő szél tovább fokozhatja a pollenterhelést, melyen számottevően az átmeneti záporok sem enyhítenek – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közleményében.

Most tetőzik a kései pollenszezon. Fotó: Getty IMages

Az idei évben a parlagfű virágzását az aszály késleltette, ezért egészen az utolsó augusztusi hétvégéig az allergiások enyhébb tüneteket tapasztalhattak, mint a korábbi években. Augusztus utolsó napjaiban azonban a parlagfű pollenkoncentrációja gyors ütemben emelkedett, országosan elérte a nagyon magas szintet. Az elkövetkező két hétben továbbra is erős tünetekre számíthatnak a parlagfű pollenre érzékenyek.

Az NNK javasolja, hogy az allergiások lehetőség szerint kerüljék a kültéri tevékenységeket, fokozottan ügyeljenek a gyógyszerek szedésére, és kövessék nyomon az hivatal polleninformációs szolgáltatását, amely naponta frissülő térképes előrejelzéssel segíti az allergiásokat és a szakorvosokat. A gyakori hajmosással, a nedves portörléssel, a ruhák beltéren történő szárításával, maszkviseléssel és a megfelelően időzített (kora reggeli vagy esti órák) szellőztetéssel tovább csökkenthetjük a parlagfű pollen által okozott tüneteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!