A sport és az asztma

Asztmás vagyok, sportolhatok-e így? Erre a kérdésre néhány évtizeddel ezelőtt még szigorú nemmel válaszoltak az orvosok. Azóta e vélemény megváltozott, melyet az a tény is bizonyít, hogy az olimpiai játékokon szereplő élsportolók közel tizede asztmás.

Ám nemcsak az asztmás betegekkel, hanem bárki mással (szerencsére csak 3-11 százalékos előfordulási aránnyal) megtörténhet, hogy az intenzív fizikai aktivitás kezdetén hirtelen köhögés, fulladás, mellkasi nyomásérzés, fájdalom jelentkezik. Ennek oka a légutak reflexes szűkülete. Sokszor a száraz, hideg levegő váltja ki, bár szerepet játszik a levegő szennyezettsége, allergének (pl. virágpor) jelenléte, gyenge edzettségi állapot, felső légúti gyulladás is.

Mi a teendő ilyenkor? A tünetek általában egy órán belül maguktól oldódnak. Természetesen érdemes megelőzni az újabb roham kialakulását. Ennek érdekében tartózkodjunk a száraz, hideg, szennyezett levegőben végzett sportolástól.

Rendszeres testmozgás hatására edzettségi szintünk nő. A légzésfunkciós értékek javulnak, egy belégzéssel több oxigénhez jutunk, azaz javul az úgynevezett aerob kapacitás. Ennek a jótékony élettani változásnak éppen azokban az esetekben van nagy jelentősége, amikor a tüdő funkcionális képessége gyenge. Így a rendszeres testedzés kedvező hatást fejt ki a légzőszervi betegségekben.

Leginkább az úszás javasolt, de jó hatású a gyaloglás, a séta is.

Légzést segítő ételek

Hogyan befolyásolja a táplálkozás az allergiás légzőszervi betegségeket, az asztmát? E kérdés számos kutató fejében merült fel szerte a világon. Harcolni az asztmával nem jelent mást, mint küzdeni a gyulladással szemben. Amikor virágpor, szennyezett levegő vagy egyéb irritatív komponens kerül a légutakba, az immunrendszer immunsejttermeléssel próbálja kivédeni a támadást. Ennek hatására gyulladásos reakció jön létre, a légutak megduzzadnak és a légzés akadályozottá válik. Ezzel egy időben a szervezet szabadgyök-felhőt bocsát ki (károsító oxigénmolekula), amely még jobban fokozza a gyulladásos folyamat mértékét. Ez az oka annak, hogy az asztmás roham után még sokáig fennáll a légutak gyulladt duzzanata.

Az asztmás roham kialakulásának gátlása - számos vizsgálat szerint - megakadályozható a gyulladásos reakció visszaszorításával. Ebben a folyamatban játszanak szerepet azok az ételek, vitaminok, ásványi anyagok, amelyek a felszabaduló szabad gyököket közömbösítik: ezeket antioxidánsoknak hívjuk. A C-vitamin, az E-vitamin, a szelén, az omega-3 zsírsav és a magnézium nagy szerepet játszanak az allergiás reakció megelőzésében.

C-vitamin

Két átfogó amerikai tanulmány bizonyította, hogy a több C-vitamint fogyasztók körében kevesebb krónikus légúti betegség fordul elő. Gary E. Hatch vizsgálatai szerint a javasolt napi C-vitamin-bevitelt 200 mg-ra emelni. Az alábbi táblázat megadja, hogy a felsorolt zöldség és gyümölcsfélék mekkora adagjában található 200 mg C-vitamin.

csipkebogyó 50 g
zöldpaprika 150 g
brokkoli 200 g
padlizsán 200 g
kelbimbó 200 g
karalábé 250 g
kivi 280 g
papaja 320 g
karfiol 330 g
narancslé (100%) 3,7 dl
friss narancs 400 g
fejes káposzta 400 g
grépfrút 470 g
mandarin 470 g
eper 470 g
sóska 470 g
spenót 470 g
zöldborsó 800 g
paradicsom 800 g
spárga 800 g
sütőtök 800 g
dióbél 800 g
ananász 1 kg
fejes saláta 1 kg
retek 1 kg
burgonya 1 kg

Néhány különleges, nálunk még kevésbé ismert és fogyasztott gyümölcsről

Papaja

Élénksárga színű, karakteres ízű gyümölcs. Kiemelkedően magas a C-vitamin- és a karotintartalma, ezért erőteljesen védi szervezetünk sejtjeit a káros szabadgyökökkel szemben. Számos kutatás bizonyította, hogy a rendszeres papajafogyasztás akadályozza a szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek, az allergia és az asztma kialakulását.

Rengeteg úgynevezett proteázenzimet (pl. papaint) is tartalmaz, amely azonos a gyomrunk által termelt enzimek működésével, így nagy segítséget jelent a fehérjék megemésztésében.

A kedvező hatások itt még nem érnek véget: állatkísérletekkel bizonyították, hogy a gyomorfekély kialakulását is képes meggátolni. Humán vizsgálatot aszpirint és egyéb gyomorirritáló gyógyszert szedők csoportján végeztek, és azt találták, hogy a rendszeres papajafogyasztás képes volt a gyógyszerek gyomorra gyakorolt károsító hatását közömbösíteni.

Energiatartalom 100 g-ban: 43 Kcal.

Mangó

Nehéz meghámozni, de megéri, mert bőre alatt a húsa olyan eleven, mint a friss, napérlelte őszibarack, és illatos, akár a legmézesebb sárgadinnye.

Kiemelkedő a C-vitamin- és a béta-karotintartalma, így képes megvédeni szervezetünket a káros szabadgyökökkel szemben. A károsító koleszterin szintjét csökkenti, így a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben is védelmet biztosít. Mindemellett igen magas rosttartalma van (felér egy csésze zabkorpával), így kiemelt szerepet játszik nemcsak a vastagbélrák megelőzésében, hanem a testtömeg optimalizálásában is.

Mivel trópusi gyümölcs, ezért a mi éghajlatunk kissé idegen számára. Hűvös, száraz környezetben érdemes tárolni, így még képes tovább érlelődni. Nagyon ízletes salátát, zselatint lehet belőle készíteni, vagy egyszerűen meghámozni és elfogyasztani.

Energiatartalom 100 g-ban: 72,8 Kcal.

Grépfrút

Nincs magyar neve, bár voltak erre próbálkozások. A nyelvészek elkeresztelték citrancsnak, de az agrár szakemberek fellázadtak, mondván, hogy ez a megnevezés teljesen félrevezető, mert szó sincs arról, hogy a gyümölcs a citrom és a narancs keresztezése lenne. Így maradt a neve grépfrút, ahogyan a legtöbben ejtik.

A fogyókúra egyik alapétele lehet, mivel magas a rosttartalma, ezenkívül nagyon gazdag C-vitaminban, emellett sok ún. flavonoidot tartalmaz, mely a regenerációban, a sejtek szabad gyökökkel szembeni védelmében kitüntetett szerepet kap.

Energiatartalom 100 g-ban: 36 Kcal. XI.évf./10.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.