Honnan tudhatod, hogy asztmás vagy?

Egyes becslések szerint az európai lakosság mintegy 5-7 százaléka szenved asztmában. Magyarországon a legfrissebb adatok szerint több mint 313 ezer emberről tudják biztosan, hogy érintett, igen sokan lehetnek azonban azok is, akiknél még nem diagnosztizálták a problémát. Mutatjuk, mikor kezdhetsz gyanakodni.

Ahogy már betegségleírásunkban is olvashattad, az asztma egy hörgőszűkülettel járó krónikus betegség, amely nem ritkán allergiával is társul. Az asztma a légutak túlérzékenysége miatt alakul ki. Ilyenkor az történik, hogy a légutak gyulladással reagálnak az olyan hétköznapi ingerekre, mint például egy allergén, a fizikai terhelés, a hideg levegő vagy stressz. De az asztma kapcsolatba hozható a légszennyezettséggel és a dohányzással is.

asztmás nő
Egyre több az asztmás itthon. Fotó: Getty Images

Ilyen tünetek esetén gyanakodj

A betegekre rohamokban tör rá a köhögés és a fulladás, jellemző rájuk továbbá a sípoló légzés. A probléma hátterében az áll, hogy a hörgőnyálkahártya az asztmára jellemző gyulladás miatt megduzzad, a hörgőket pedig a simaizmok görcsös összehúzódása beszűkíti. Súlyos esetben mellkasi feszülés, mellkasi szorítás is jelentkezhet. Nagyon súlyos esetben az is előfordulhat, hogy a beteg annyira nem kap levegőt, hogy oxigénhiányos állapot lép fel nála, amelyre az ajkak és az ujjak elkékülése figyelmeztethet – az ilyen esetek gyakran végzetesek.

A leggyakrabban az alábbi tünetek figyelmeztethetnek az asztmára:

  • fulladás;
  • nehézlégzés;
  • rohamokban jelentkező köhögés;
  • mellkasi szorítás;
  • rohamokban jelentkező nehézlégzés;
  • sípoló kilégzés;
  • megnyúlt kilégzés;
  • nyakviszketés;
  • mellkastájék viszketése;
  • görcsös köhögés;
  • nehezített kilégzés.

Ha az allergiás vagy asztmás betegek erősödő vagy újonnan kialakult tünetekkel küzdenek, annak hátterében a két betegség társulása, vagyis az allergiás asztma megjelenése is állhat. Ez azt jelenti, hogy a légúti allergiás betegnél asztmás tünetek, az asztmás betegnél pedig allergiás panaszok is fellépnek.

Egyre több az asztmás itthon

Az alábbi, a Magyar Távirati Iroda (MTI) által közzétett infografikán jól látszik, hogy az elmúlt évtizedek során jelentősen nőtt az asztmával küzdő magyarok száma. Míg 2000-ben csaknem 129 ezer diagnosztizált betegről tudtak, addig 2021-ben már 313 ezerre rúgott a számuk.

A legtöbb érintettről 2020-ban számoltak be – a koronavírus-világjárvány kirobbanásának évében 321 714 magyar asztmásról tudtak. A legtöbb új beteget – több mint 19 ezret – 2007-ben regisztrálták. Ehhez képest a legutóbbi, 2021-es adat szerint jóval kevesebb – 9233 – embernél diagnosztizálták újonnan az asztmát.

asztmás betegek 2000-2021

Az MTI infografikája az adatok változása mellett arra is rámutat, hogy az asztma egy súlyos állapothoz vezető légúti betegség, amelyet – a kialakult túlérzékenységi mechanizmusok miatt – az allergiás megbetegedések családjába sorolnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.