Mit tegyünk, ha belázasodik a gyerek az ünnepek alatt?

Természetesen sosem örülünk, ha a gyerek belázasodik, de talán az ünnepi időszak az egyik legrosszabb alkalom erre. A karácsonyi hangulat közepette ugyanis gyakran azt sem tudjuk, hol van ügyeletes gyógyszertár vagy orvosi ügyelet, így a hirtelen jött betegség okozta ijedtség jelentősen fokozódhat. Mit tegyünk ilyenkor?

Lázról 38 Celsius-fok feletti testhőmérséklet esetén beszélhetünk. A láz sosem az oka, csupán egy kísérő tünete a betegségeknek. A panaszt leggyakrabban vírusos vagy bakteriális fertőzések – például koronavírus-fertőzés, influenza vagy húgyúti fertőzés –, illetve az azok következtében kialakuló gyulladások idézik elő.

A láz egy természetes reakció, amely az esetek nagy részében kifejezetten hasznos lehet a fertőzések elleni küzdelemben, nem szükséges csillapítani. A lázat tehát elsősorban a kiváltó ok kezelésével kell megpróbálnunk megszüntetni. Lázcsillapítókhoz csak nagyon magas, 39 Celsius-fok feletti testhőmérséklet esetén nyúljunk – figyelmeztetett egyik Facebook-posztjában a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

láz, lázas gyerek, betegség, lázcsillapítás, aggódó szülő, lázgörcs
A lázas gyerekek többsége sikeresen kezelhető otthon is. Fotó: Getty Images

Mi a helyzet a gyerekekkel?

A láz a gyermekek szervezetének is egy igen hasznos immunfunkciója. Esetükben viszont már 38,5 Celsius-fokos testhőmérsékletnél is indokolt a lázcsillapítás, amennyiben gyermekünk rossz közérzetre, illetve fej- vagy izomfájdalmakra panaszkodik. A csillapításhoz a gyógyszereken kívül hűtőfürdőt is használhatunk, arra azonban ügyeljünk, hogy a vizet fokozatosan, és legfeljebb 31 Celsius-fokig hűtsük – emelték ki az NNK másik posztjában.

A lázas gyerekek többsége sikeresen kezelhető otthon is, néha azonban kórházi ellátásra is szükség lehet, hogy megelőzzük a kiszáradást és az egyéb szövődményeket. Fontos ugyanakkor felkészülni arra is, hogy a gyerekeknél akár lázgörcs is előfordulhat. Ilyenkor a kicsi elveszíti az eszméletét, a szeme fennakad, teste pedig rángatózni kezd.

Egy ilyen „roham” általában csak néhány percig tart – bár szülőként kétségtelenül hosszabbnak érezzük –, ritka esetben viszont akár több óráig is elhúzódhat. A jelenség nagy ijedelmet kelthet bennünk, de a jó hír, hogy az esetek háromnegyedében mindenféle következmény nélkül, magától megszűnik a lázgörcs.

A stressz egyes esetekben óriási terhet ró a szervezetre. Alvászavarokhoz és hasmenéshez vezethet, sőt, akár még a menstruációs ciklust is felboríthatja. De vajon be is lázasodhatunk a stressztől? Mutatjuk, mit tudunk eddig erről a kérdéskörről.

Ügyeletes gyógyszertárat egyébként itt találhatunk. Ha viszont végképp úgy érezzük, hogy képtelenség megítélni, hogy valóban súlyos-e a helyzet, vagy még elegendő a szokásos szülői gondoskodás, akkor próbáljuk ki ezt az applikációt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
magas koleszterin diéta
Magas koleszterinszint: ez a 6 étel segíthet lejjebb vinni
egészséges bélflóra
Meglepő, hogyan hat a bélflórádra, ha fagyasztott kenyérből készített pirítóst eszel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől továbbra is fátyolfelhők érkeznek, így derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható. Főként a nyugati határszélen foltokban pára, köd képződhet reggelre. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a szélcsendes északi völgyekben, valamint a Nyírségben ennél kissé hidegebb is lehet. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!