A glaukóma (zöld hályog) a látóideget alkotó idegrostok betegsége. Ezek az idegrostok sok, különböző hatástól – például autóbalesetben szerzett mechanikai sérüléstől vagy mérgező anyagok hatására – károsodhatnak. Kevesen tudják, de a zöld hályog elnevezés nem egyetlen betegséget, hanem egy különálló betegségcsoportot jelent, amelyben a látóideget alkotó idegrostok károsodása egy jól meghatározott mintázatban történik, általában sok év alatt. Klinikai értelemben (azaz a beteg által szubjektíven tapasztalt látásváltozás tekintetében) a zöld hályog betegségcsoport meglehetősen szétágazó, azaz a glaukómaformák nagyon különböző módon jelentkezhetnek – ismertette dr. Holló Gábor, a Szemészeti Központ glaukómaspecialistája.
Részletes szemorvosi vizsgálat szükséges
A legtöbb glaukómás eset Magyarországon az úgynevezett nyitott csarnokzugú zöld hályog csoportba tartozik. Ennél a formánál fájdalom nem jelentkezik, a látás romlását pedig a beteg csak akkor észleli, amikor a látótér elvesztése már a központi éleslátást területét is eléri, azaz nagyon késői stádiumban. E betegséget azonban csak akkor lehet hatékonyan kezelni, ha időben, még a szubjektív látási panaszok megjelenése előtt felfedezik. De mivel a betegség az első mintegy 10 évben jellemzően még nem okoz panaszt, a beteg ebben az időszakban még nem megy el szemorvosi vizsgálatra, csak akkor, amikor már nagyon súlyos a baj. Éppen ezért az időszakos és jó minőségű, glaukóma irányú szemorvosi vizsgálatot panaszmentes állapotban is kezdeményezni kell.
„Tudni kell, hogy a glaukómás látóideg-károsodás vissza nem fordítható állapot, azaz a kezelés célja, hogy a felismeréskor még meglevő látást és az annak biológiai hátterét jelentő látóidegrostokat hosszú távon is megőrizzük. A már kialakult látótér-károsodás javulását elérni nem lehet” – figyelmeztetett a szakértő.
Kik a legveszélyeztetettebbek?
A zöldhályog-szűrés leginkább azoknak javasolt, akiknek a közeli vérrokonai között bizonyítottan előfordult már a zöld hályog bármilyen formája. A legtöbb zöldhályog-forma ugyanis örökletes, azaz genetikai eltérések csoportja határozza meg. A közeli vérrokonok genetikai állománya nagyban hasonlít, ezért a családtagok esetében lényegesen nagyobb a genetikai örökség hordozásának kockázata, mint az átlagos népesség velük egyidős tagjainál. Ha tehát a vérrokonok között bizonyítottan előfordult már glaukóma, a panaszmentes vérrokonoknak is ajánlatos néhány évente szemorvosi (nem optometrista által végzett) célzott vizsgálaton részt venni.
A másik kockázati csoportba azok a személyek sorolhatóak, akiknek ugyan nincs egyéni családi előzményük a zöld hályog tekintetében, azonban olyan jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek fennállása fokozzál a glaukóma kialakulásának esélyét. A legfontosabb rizikótényezők a következők:
- 40 év fölötti életkor,
- közepes vagy nagy fokú rövidlátás,
- cukorbetegség,
- kisgyermekkorban plusz dioptriás szemüveg viselése,
- kancsalság,
- kortikoszteroidkezelés (nem szembetegségek miatt).
A fokozott kockázatú személyek esetében természetesen nem törvényszerű a zöld hályog valamely formájának kialakulása, de jelentősen nagyobb a betegség fellépésének rizikója. „Tudni kell azt is, hogy egy korrekt szemorvosi vizsgálat negatív eredménye sajnos nem zárja ki az élet további évtizedeire a zöld hályog kialakulásának lehetőségét. Éppen ezért a kockázati csoportokba tartozóknak rendszeresen, 3-5 évente célszerű részt venniük glaukómavizsgálaton. Ezeket a vizsgálatokat a kockázati tényezőkkel bíró személyeknek kell kezdeményezniük, hiszen ők nem gondozott betegek, akiket a szemorvos hív be vizsgálatra” – ismertette a glaukómaspecialista.
Minél korábban felfedezik, annál jobb
A szűrővizsgálatok, illetve a kockázati csoportba tartozók vizsgálata azt a célt szolgálja, hogy a betegséget korai stádiumban fedezzék fel, ugyanis az ilyenkor megkezdett hatékony kezelés hosszú távon sokkal jobb látásmegőrzést biztosít, mint a késői, előrehaladott stádiumban megkezdett kezelés. A nagyon előrehaladott stádiumú formában ugyanis a még meglevő látóidegrostok is károsodottak, és idővel könnyebben pusztulnak el még a kezelés megkezdése esetén is. A korán megkezdett terápiával viszont a késői állapot kialakulása lényegében megelőzhető.
A kezelés természetesen az egész élet során végzett korrekt, részletes gondozást, látótérvizsgálatot és optikai koherencia tomográfiás (OCT), illetve OCT angiográfiás vizsgálatot igényel. A szakember szerint azonban a hazai gyakorlatban is szomorúan gyakori, hogy a gondozás csupán szemnyomásmérést jelenti, pedig ez mint gondozási eszköz teljesen elégtelen. „A glaukómában megvakuló betegek jelentős része kezelés mellett, évek alatt veszti el a látását. Ez azt jelenti, hogy vagy a kezelés (gondozás) nem elégséges, vagy a beteg kezeléssel kapcsolatos együttműködése nem megfelelő” – figyelmeztetett dr. Holló Gábor.
Ha bárkit megkérnénk arra, hogy mondjon néhány szembetegséget, akkor szinte biztos, hogy az elsők között említené a szürke és zöld hályogot. Ezen kórképek nevét ugyanis sokan ismerik – azt viszont már sokkal kevesebben tudják, hogy mi a kettő között a különbség.
A beteg együttműködése a kulcs
A glaukóma kezelésére ma már számos, korábban elképzelhetetlen, kényelmes és betegbarát módszer áll rendelkezésre. A korszerű gyakorlatban a nyitott csarnokzugú glaukóma kezelését a legtöbbször szelektív lézer trabekuloplasztikával kezdik, de mellette – vagy helyette – tartósítószer-mentes, hosszú távon is jól tolerálható, naponta csak ritkán cseppentendő szemcseppekkel is sikeresen meg lehet gátolni az állapot romlását. A gondozás azonban csak akkor hatékony, ha a beteg folyamatosan együttműködik.
Az együttműködés 2 fő részből áll: az egyik az előírt vizsgálatokon való megjelenés, a másik a szemcsepp előírásszerű, hosszú távú használata. Sajnos mindkettővel súlyos problémák mutatkoznak világszerte. A vizsgálaton való meg nem jelenés – bármilyen oknál fogva történik is – negatív következménnyel jár, hiszen a kezelés alatti esetleges állapotromlás észlelése és a kezelés erősítése elmarad.
A szemcseppek nem korrekt használata a másik fő területe az elégtelen együttműködésnek. A betegnek mindig valósághűen kell tájékoztatni a szemorvosát arról, hogy az előírt kezelést alkalmazhatónak tartja-e a mindennapi élet során, hogy csípi-e a szemcsepp, vagy megfeledkezik-e időnként a cseppentésről. Kerülni kell továbbá azt a világszerte létező viselkedést is, amikor a gondozott glaukómás beteg csupán a tervezett vizit előtti napokban használja a szemcseppet, a köztes időszakban nem. Az ilyen eljárás eredményezi azt, hogy bár a cseppkezelés mellett a szemorvos jól kontrollált, alacsony szemnyomást tapasztal a viziteken, a beteg állapota mégis romlik, a vizitek közötti időszakban ugyanis a kezelés elmarad. „Összefoglalóan tehát azt lehet mondani, hogy a beteg együttműködése a zöld hályog gondozásban legalább annyira fontos, mint a megfelelő minőségű, korrekt, nem elkapkodott, megalapozott eljárásokat alkalmazó szemorvosi ellátás” – jegyezte meg a szakértő.
