Kis híján vaksággal járt egy speciális diéta

A fejlett országokban ritkán jelentkező, de fontos problémára hívta fel a figyelmet egy kanadai kisfiú esete, aki szinte teljesen elveszítette a látását egy jó szándékú kezelés miatt.

A 11 esztendős fiút azok után vitték kórházba szülei, hogy 8 hónapon keresztül folyamatosan romlott a látása, míg végül már csak 30 centiméternél közelebbről volt képes észlelni a kézmozgásokat az orvosi vizsgálatok során. Szeme külső rétege súlyosan kiszáradt, ami lerakódásokat idézett elő a szaruhártyán. A gyermek látásélessége végül annak ellenére is végérvényesen lecsökkent, hogy sikerült megtalálni és kezelni a probléma kiváltó okát.

Súlyos vitaminhiány

Milyen tünetek jelezhetik az A-vitamin hiányát? Részletek itt.

Igen komoly étrendi megszorításokat kellett alkalmazni a fiúnál, mivel többféle ételallergiával és ekcémával is küzd. Ennél fogva lényegében nem ehetett mást, mint burgonyát, almát, uborkát, sertés- és bárányhúst, valamint reggelire gabonakarikát. Márpedig ezekben az élelmiszerekben van egy nagyon fontos közös pont: nem kifejezetten jó forrásai az A-vitaminnak. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy az orvosok vitaminhiányt állapítottak meg nála, egészen pontosan a normális esetben 25,8 és 48,7 mikrogramm/deciliter közé eső referenciatartományhoz képest a gyermek vérében csupán 14,3-as A-vitamin-szintet mértek.

Ha ugyan fütyülni nem is tudunk tőle, a sárgarépa a szemünknek mindenképpen jót tesz
Fütyülni nem tudunk tőle, de a sárgarépa a szemünknek mindenképpen jót tesz

Márpedig ez a vitamin nélkülözhetetlen szemünk egészségének megőrzéséhez, mivel számos olyan sejt megfelelő működésében részt vesz, amely biztosítja a látásfunkciók fenntartását. A-vitamin nélkül abnormális elváltozások jöhetnek létre a retinán, amely a látást lehetővé tevő fényérzékelésért felelős. A retinol néven is ismert vitamin nagy mennyiségben található meg például a belsőségekben, a tojássárgájában, a tejben és tejtermékekben, illetve a tengeri halak húsában, míg elővitaminját főként sárgarépa, paraj, sütőtök , sárgabarack, sárgadinnye vagy éppen paprika fogyasztásával biztosíthatjuk szervezetünk számára.

"Az A-vitamin hiánya igen általános probléma a világ szegényebb tájain, ahol egyben ez a vakság leggyakoribb oka is. A fejlett országokban viszont igen ritka" - mutatott rá dr. Eyal Cohen torontói gyermekorvos, aki a fiút is kezelte. Hozzátette azonban, hogy mindazok, akik valamilyen oknál fogva súlyos megszorításokat követnek az étrendjük kialakítása során, fokozott kockázatnak teszik ki magukat egyes vitaminok és egyéb tápanyagok hiányára nézve.

Nem sikerült visszaállítani a látását

A fiú vitaminhiányát kezelendő a napi ajánlott beviteli mennyiség százszorosát kapta intravénásan két napon keresztül, majd két hét múlva egy harmadik dózist is beadtak neki. Hat héttel később a gyermek szemének állapota jelentősen javult, látásélessége viszont továbbra is olyan alacsony szinten ragadt, hogy még szemüveggel sem lehet maradéktalanul ellensúlyozni. Bár egyes esetekben az A-vitamin hiányából fakadó látásromlást vissza lehet fordítani, a kanadai fiú nem ilyen szerencsés.

Forrás: livescience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén legalább többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű jégdarával kísért zápor, kisebb eső. Néhol, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben erős lesz, néhol viharos lökések is lehetnek.Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!