A zuhanyzás váratlan veszélye

Megvakult a jobb szemére egy brit férfi, miután súlyos fertőzést kapott zuhanyzás közben. Az eset közel sem elszigetelt, sőt, komoly veszélyre hívja fel a figyelmet.

Az angliai Shropshire megyében élő, amatőr labdarúgó Nick Humphreys sportoláshoz kezdett el 2013-ban kontaktlencsét hordani. Gyakran lépett be edzések után úgy a zuhanyzóba, hogy előtte nem vette ki a szeméből a lencséket. Saját bevallása szerint soha nem gondolt rá, hogy ez veszélyes is lehet. Csakhogy a nem éppen szerencsés gyakorlat végül odáig vezetett, hogy 2018-ban egy parazitafertőzés támadta meg a jobb szemét. A húszas évei végén járó férfinél úgynevezett akant amőbás keratitiszt diagnosztizáltak.

Komoly fertőzéskockázattal jár, ha kontaktlencsében megyünk zuhanyozni
Komoly fertőzéskockázattal jár, ha kontaktlencsében megyünk zuhanyozni. Fotó: 123rf

A fertőzés szimptómái

Az akant amőba egy egysejtű amőba, amely vízben, talajban és levegőben egyaránt előfordul. Egy 2010-ben publikált tanulmány szerint ezeknek a mikroorganizmusoknak különös affinitásuk van a kontaktlencsék felszínéhez. A fertőzés kockázata éppen ezért magasabb azok körében, akik megfelelő fertőtlenítőszer helyett egyszerű csapvízzel igyekeznek megtisztítani lencséiket, illetve akik azokat viselve mennek úszni vagy tusolni. A kórkép tünetei igen hasonlóak az egyéb szemfertőzésekéhez. Bajt jelezhet tehát a hetekig vagy akár hónapokig fennálló:

  • szemfájdalom;
  • a szemek kivörösödése;
  • homályos látás;
  • fényérzékenység;
  • kellemetlen érzés, mintha valami a szembe került volna;
  • fokozott könnyezés.

"A kockázat igenis valós"

Pukkanó hangot hallott zuhanyzás közben, kiderült, hogy a szaruhártyáján egy perforálódott fekély keletkezett - az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szakemberei a kontaktlencsében alvás veszélyeire hívták fel a figyelmet a közelmúltban. Részletek itt.

"Nekem senki sem mondta, hogy nem szabad a zuhany alatt kontaktlencsét viselni. Nem láttam figyelmeztetést erre vonatkozóan a csomagoláson, de a szemészem sem figyelmeztetett soha" - árulta el Humphreys. A szaruhártya-gyulladást 2018 elején mutatták ki nála, és bár kapott szemcseppet a fertőzés kezelésére, néhány hónappal később hirtelen elvesztette a látását az érintett szemére. Ekkor egy erősebb szert kapott, amit még éjszaka is óránként kellett becseppentenie. A férfi innentől kezdve lényegében csak akkor hagyta el otthonát, amikor a kórházba ment vissza a szakorvosi vizitekre, ráadásul igen erős fájdalmakkal is küzdött.

Orvosai azóta két műtétet is végrehajtottak a betegen. Először megerősítették a szaruhártya szövetét, majd a védelem érdekében egy magzati placentából vett, úgynevezett amnion membránt ültettek a szemébe. A kezelések nyomán a fertőzés ugyan elmúlt, Humphreys azonban nem nyerte vissza a látását. A tervek szerint idén augusztusban ismét kés alá fekszik: ezúttal egy elhunyt donortól származó egészséges szaruhártyával cserélik ki a sérült szövetet, remélve, hogy így a páciens ismét látni fog mindkét szemével.

A fiatal férfi addig is a Fight for Sight jótékonysági szervezet tagjaként igyekszik felhívni az figyelmet a kontaktlencse-viselés lehetséges veszélyeire. "Elengedhetetlen, hogy az emberek tudatában legyenek, hogy a kockázat igenis valós, és akár egy olyan egyszerű dolog miatt is megtörténhet a baj, mint a zuhanyzás" - fogalmazott Nick Humphreys.

Forrás: livescience.com ; cdc.gov

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!