Kontaktlencsével ezért tilos aludni

Súlyos következményei lehetnek, ha éjszakára nem vesszük ki a szemünkből a kontaktlencsét. Ez a fajta rossz szokás akár 6-8-szorosára is növelheti ugyanis a szemfertőzések kockázatát.

A kontaktlencse ötlete nem újszerű, már Leonardo da Vinci is elgondolkodott a megvalósításáról. Részletek itt.

"Minden szokás közül, amely csak fokozhatja a kontaktlencse-viseléshez köthető fertőzések veszélyét, a lencsékkel való alvás az egyik legrizikósabb. Ettől függetlenül ez fordul elő a leggyakrabban mind a fiatal, mind a felnőtt korosztály körében" - hívták fel a figyelmet az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szakemberei egy újonnan megjelent tanulmányban.

A keratitisz, azaz a szaruhártya-gyulladás elsősorban bakteriális fertőzés következtében alakulhat ki, de egyéb kórokozók is állhatnak a hátterében. Emellett gyakran jelentkezik a probléma éjszakára is bent hagyott kontaktlencsék esetén. A CDC kutatói az ennek kapcsán fellépő veszélyekre igyekeztek felhívni a figyelmet azáltal, hogy összegyűjtötték néhány páciens súlyos kimenetelű történetét a közelmúltból.

A kontaktlencséket éjszakára ki kell venni, hogy csökkentsük a fertőzésveszélyt
A kontaktlencséket éjszakára ki kell venni, hogy csökkentsük a fertőzésveszélyt

Amőbás fertőzés és fekélyek a szemen

Az egyik eset egy 34 éves férfiről szól, aki hetente három-négy alkalommal is kontaktlencsét viselve feküdt le aludni éjszaka, illetve olykor az uszodában sem vette ki a látásjavító eszközt a szeméből. Végül égő, vörös szemekkel ment orvoshoz, majd hónapokig kezelték bakteriális és gombás keratitisszel. A panaszai azonban nem javultak, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy valójában egy ritka, amőba által kiváltott fertőzés okozza a bajt. Bár a diagnózis ismeretében már sikerült megtalálni a megfelelő kezelési módszert, a férfi látása addigra maradandó károsodást szenvedett, ráadásul soha többé nem viselhet lágy kontaktlencsét.

Hasonlóan rosszul járt egy 17 éves lány is, aki még gyakrabban követte el az elsőre talán ártalmatlannak tűnő hibát, azaz hogy kontaktlencsében aludt. Őt a Pseudomonas aeruginosa nevű baktérium támadta meg, aminek eredményeként fekély alakult ki a jobb szemén. A fertőzést ugyan sikerült megszüntetni szemcseppek alkalmazásával, a szaruhártya rostjai azonban tartós sérülést szenvedtek.

Egy 59 éves férfi több napos vadásztúrára indult a barátaival, majd a második napon - miután az első éjszakát a kontaktlencséjét viselve töltötte - pukkanó hangot hallott zuhanyzás közben, közvetlenül ezután pedig fájdalom jelentkezett a bal szemében. Utólag kiderült, hogy a szaruhártyáján egy perforálódott fekély keletkezett, ezért szaruhártya-átültetést kellett elvégezni nála. A látása csupán részben állt helyre, ugyanakkor szerencséjére később egy szürkehályog-műtét után újabb javulást tapasztalt e téren.

A kockázat igenis valós

A CDC szakemberei felhívták a figyelmet, hogy a felsorolt esetek csupán extrém példák arra, hogy mi történhet, ha nem vesszük kellő komolysággal a kontaktlencse-viselés szabályait. A bemutatott páciensek minden bizonnyal fogékonyabbak a fertőzésekre az átlagosnál, így könnyen meglehet, hogy ami náluk maradandó károsodást idézett elő, az más, hasonló szokásokat követő embereknél egyáltalán nem jelentkezik. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy még az alkalomszerű alvás közbeni kontaktlencse-viselés is jelentősen növeli a fertőzésveszélyt, függetlenül az eszköz anyagától és alkalmazhatósági idejüktől.

Forrás: livescience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!