A közösségi média veszélyei miatt perelnek az iskolák

A seattle-i állami iskolák pert indítottak a technológiai óriáscégek ellen a közösségi média által okozott károk miatt.

A tanárok szerint a cégek felelősek a diákok körében egyre súlyosabb, a mentális egészségüket sújtó válságért, ami közvetlenül befolyásolja az intézmények oktatási feladatainak teljesítését. Mint írják: az érintett cégek célzottan úgy tervezték termékeiket, hogy a fiatalokat rászoktassák platformjaik használatára, és ezzel mentálhigiénés válságot idéztek elő.

gyerekek tableten interneteznek
A gyerekek könnyedén rászoknak a közösségi médiára. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Az óriáscégek is állást foglaltak

A Facebook-tulajdonos Meta kijelentette, hogy több mint harminc eszközt fejlesztett ki a tizenévesek támogatására, és továbbra is szorosan együttműködik a szakértőkkel, a politikai döntéshozókkal, valamint a szülőkkel. A Google illetékese úgy védekezett, hogy ők jelentős összegeket fektettek be a gyerekek biztonságos élményeinek megteremtésébe.

A Snap – állásfoglalása szerint – szorosan együttműködik számos mentálhigiénés szervezettel, hogy alkalmazáson belüli eszközöket és erőforrásokat biztosítson a felhasználók számára. Korábban a cégek állították, hogy élvezetes élményt teremtenek a felhasználók számára, kizárják a káros tartalmakat és befektetnek a tartalomellenőrzésbe, illetve a moderálásba.

Veszélyes kihívásokra veszik rá egymást a gyerekek – hívta fel a figyelmet a közelmúltban egy magyar szakember.

Az iskolai teljesítményt is lerontotta

A kereset szerint az alperes technológiai óriások sikeresen kihasználták a fiatalok sérülékeny, sebezhető agyát, és országszerte diákok tízmillióit ejtették a közösségi média túlzott használatából fakadó pozitív visszacsatolás csapdájába. A mentálhigiénés problémákkal küzdő diákok rosszabbul teljesítenek az iskolákban, ezért a tanárok képzésével kellene lépéseket tenni a tünetek azonosítására és kezelésére, képzett szakemberek felvételére. Ezenkívül forrást kell előteremteni, hogy felhívják a hallgatók figyelmét a szociális média veszélyeire. A perben az iskolák pénzbeli kártérítést és egyéb büntetőszankciókat követelnek a cégek ellen. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!